Összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van jelenleg is érdekeltsége Vig Mórnak – a gyanú szerint sok száz milliós számlagyárat működtető ügyvédnek – a nyilvános cégadatok szerint – írta a Magyar Nemzet.

A jogász gazdasági társasága az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.
Fotó: MTI / Balogh Zoltán

A vállalkozások közül azonban kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott. Csupán néhány példa: az M & M 2000 Bt.-t az ezredfordulón hozták létre, Vig 2014-ben lett kültag, majd 2019 és 2020, két veszteséges év után lehúzták a rolót.

Pár év alatt földbe állt a Királyhágó-Immo Kft. is, amelyet Vig 2020-ban alapított  és mindössze két évre rá már kényszertörlés hatálya alá került.

Az On Ad Production Kft.-ben ugyan csak ügyvezetőként volt jelen Vig, a cég ellen azonban fennállása alatt 16 végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és miután a jogász 2022 elején átadta az ügyvezetői széket másnak, pár hónap múlva megszűnt a társaság.

A praxisától eltiltott ügyvéd, Vig Mór neve egy minapi látványos rajtaütés miatt vált ismertté. A múlt szerdán – név említése nélkül – számolt be arról, hogy a bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet. A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.

A második kerületi önkormányzat együttműködött a számlagyárat fenntartó ügyvéd cégével

Őrsi Gergellyel pózolt a számlagyárat működtető ügyvéd, a második kerületi önkormányzat pedig együttműködött a cégével.

A NAV emberei 33 fővárosi helyszínen kutattak és – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve – dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nem kis mennyiségben készpénzt foglaltak le.

Nem sokkal később kiderült, hogy az eltiltott ügyvéd Vig Mór.

Akinek nem ez az egyetlen ügye, a jogász ugyanis megközelítőleg negyvenrendbeli csalás miatt áll bíróság előtt.