BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint hatvan baleset történt idén a vasúti átkelőkben

A halálos balesetek száma nagyot esett az átkelőkben.

A MÁV vasúti átjáróiban idén eddig 61 baleset történt, ami harmadával kevesebb a tavalyinál, miközben a halálos áldozatok száma a negyedére csökkent – közölte csütörtökön a vasúttársaság.

A közlemény szerint idén kilencen vesztették életüket a balesetekben, heten pedig súlyos, tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek. 35 esetben anyagi kár keletkezett. A múlt év azonos időszakában 90 baleset történt vasúti átjáróban, amelyekben csaknem négyszer annyian vesztették életüket, mint idén.

20220504 Eger

Vasúti átkelő a Sas út, a Kertész út és a Kistályai út kereszteződésénél.

Fotó: Huszár Márk HM
Heves Megyei Hírlap
Fotó: Huszár Márk

A tavalyi év 34 áldozata közül 19-en – köztük gyerekek is – utasként estek áldozatul a sofőrök hanyagságának, a KRESZ-szabályok figyelmen kívül hagyásának. Voltak olyan tragikus esetek, amelyek során négyen, öten vagy heten is életüket vesztették a balesetet szenvedett járműben.

A MÁV elárulta azt is, hogy továbbra sem csökken azonban a vasúti átjárókban lévő sorompókarok letörésének száma: évente átlagosan 800 ilyen eset van, ezt a számot idén november végére érte el a statisztika. Ennek leggyakoribb oka, hogy az autósok a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtanak a vasúti átjáróba, elsodorva a csukódó csapórudat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.