
Az ENSZ tisztviselőit ejtették túszul szomáliai kalózok
Megkaparintották az ENSZ egyik helikopterét és túszul ejtették a rajta tartózkodó utasokat Szomáliában az al-Shaabab iszlamista milícia tagjai.

Fotó: MOHAMED DAHIR/AFP
Biztonsági források pénteki közlése szerint ukrán, egyiptomi, ugandai és szomáliai állampolgárok voltak a helikopteren. Az incidens a hét elején történt Hindhere falu mellett, olyan területen, amelyet a milicisták tartanak ellenőrzés alatt. Az ENSZ munkatársai által használt mentőhelikopter műszaki probléma miatt kényszerleszállást hajtott végre kilenc emberrel a fedélzetén.
A szomáliai kormány közölte, hogy igyekszik elérni a túszok szabadon bocsátását, de katonai tisztségviselők arra intettek, hogy ez nehéz feladat lesz, mert a környék már több mint egy évtizede az al-Kaida terrorszervezethez köthető csoport kezén van.
Egy belső ENSZ-feljegyzés szerint - amely a Reuters hírügynökség birtokába jutott - egy utast megöltek, hatot pedig túszul ejtettek a támadók. A helikopterről két embernek sikerült elmenekülnie, az ő sorsukról egyelőre nem tudni semmit.
Kalózok támadtak egy kereskedelmi hajóra Szomália partjainálA jemeni húszik mellett a szomáliai kalózok is támadást indítottak a teherszállítók ellen. |




