BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Iszlám Állam vállalta az iráni terrortámadást

Teherán bosszút fogadott a terrortámadásért, amely a legvéresebb volt az Iszlám Köztársaság fennállása óta az országban.

A Iszlám Állam vállalta a felelősséget a Kasszám Szulejmáni sírjánál elkövetett terrortámadásért, amelyet az elhunyt parancsnok halálának negyedik évfordulóján tartott megemlékezésen hajtottak végre, és amely csaknem száz halálos áldozatot követelt.

Egy a Telegram csatornához eljuttatott, csütörtökön megjelent közlemény szerint a szunnita terrorszervezet két tagja hozta működésbe a robbanószerekkel megpakolt övét a temetőben összegyűlt tömegben az Irán délkeleti részén található Kerman városában.

Ez a terrortámadás volt a legvéresebb az országban az 1979-es iráni forradalom óta, a robbantás következtében további 284-en – köztük nők és gyerekek – megsérültek. Teherán bosszút fogadott, az ország alelnöke, Mohammed Mohber pedig Kermanban újságíróknak azt mondta, hogy Szulejmáni katonái nagyon erős válaszcsapást fognak adni a támadásra – írja a Reuters.

Fotó: Ahmad Al-Rubaye / AFP

Korábban egy névtelen forrás az iráni állami hírügynökségnek arról beszélt, hogy az első robbantás öngyilkos merénylet volt. A terrortámadást szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte mint gyáva terrortámadást, és kifejezte részvétét az áldozatok családjának és az iráni kormánynak.

Az iráni hatóságok péntekre, az áldozatok temetésére tömegtüntetésre szólították fel a lakosságot, miközben az állami tévében látható képsorok szerint az ország több városában már most is tömegek gyűltek össze, aki azt skandálták, hogy „halál Izraelre” és „halál Amerikára”.

Az Iráni Forradalmi Gárda – melynek külföldi tevékenységét irányította Szulejmáni – szintén gyáva cselekedetnek nevezte a támadást, melynek célja a zavarkeltés és bosszú a nép Iszlám Köztársaság iránti mély szeretetéért és odaadásáért.

A gárda kermani vezetője tagadta azokat a híreszteléseket csütörtökön, amelyek szerint lövések is eldördültek a városban. Ibrahim Raiszi iráni elnök elítélte a támadást mint szörnyű és embertelen bűncselekményt, míg 

az ország legfőbb vezetője, Hamenei ajatollah bosszút fogadott.

Az Iszlám Állam korábban 2022-ben egy síita oltár elleni, 15 halálos áldozatot követelő merényletért is vállalta a felelősséget. 2017-ben két robbantást követett el, az ország parlamentjénél és az Iszlám Köztársaságot megalapító Ruholláh Homeini sírjánál.

Az Egyesült Államok szerdán tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz, és közölte, hogy nincs oka feltételezni, hogy a mögött Izrael állna, helyette arról beszélt, hogy a robbantás az Iszlám Állam korábbi támadásaira emlékeztet.

Teherán előszeretettel vádolja Amerikát és Izraelt azzal, hogy Irán-ellenes fegyveres csoportokat támogat, amelyek a múltban támadásokat hajtottak végre az Iszlám Köztársaság ellen. Az országot támadták beludzs és arab szeparatisták is korábban. 

Irán és Izrael, valamint az Egyesült Államok között a feszültség ráadásul különösen fokozott a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása óta, így több, Teherán támogatását élvező csoport hajtott végre támadásokat Izrael és a térségben állomásozó amerikai csapatok ellen, erre amerikai részről légicsapások jelentették a választ

Az Irán támogatását élvező jemeni húszik pedig a Vörös-tengeren támadnak kereskedelmi hajókat, amelyekről azt gondolják, hogy közük van Izraelhez. A forgalmas tengeri útvonalat járhatatlanná tevő támadások hatására az Ázsiából Európába tartó konténerek szállítási ára alig pár hét alatt több mint a duplájára nőtt. Ugyanakkor az Iszlám Állam közleményének hatására az olajárak esésnek indultak, mivel az enyhíti az amerikai–iráni eszkaláció esélyét.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.