Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi, pokoli támadást követően megindított terrorellenes műveletek miatt támadják – jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben.
A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráél Katzcal folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy Izrael pokoli terrortámadással szembesült 103 nappal ezelőtt, amely megölt ezreket, illetve sok százan kerültek a Hamász fogságába, az ennek nyomán megkezdett terrorellenes művelet sikere pedig az egész világnak érdeke.
Szijjártó Péter, aki a nap folyamán Eli Cohen energiaügyi és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszterrel is találkozni fog, hangsúlyozta, hogy három nagyon fontos feladat, sőt kötelesség áll a nemzetközi közösség előtt.
Szavai szerint az első a terrorellenes műveletek sikerének támogatása, ugyanis ez adna lehetőséget a visszatérésre a közel-keleti normalizációhoz, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások útjához, amely hosszú évtizedek eredménytelensége után elhozta a térségbe a béke reményét.
Nyilvánvalóan az Izraellel szembeni támadások egyik célja is az volt, hogy ezt a normalizálódási folyamatot megállítsák, és tovább mérgezzék a viszonyokat itt, a Közel-Keleten
– mutatott rá.
Aláhúzta: a világnak emellett az eszkaláció megelőzésén is dolgoznia kell, ugyanis ha nem sikerült elérni azt, hogy a Hezbollah visszavonuljon az izraeli–libanoni határról, akkor súlyos a veszélye a konfliktus fokozódásának. Hozzátette, hogy libanoni hivatali partnerével is többször beszélt, aki ugyancsak az eszkaláció elkerülésének fontosságát hangsúlyozta.
A miniszter harmadik feladatként a túszok mielőbbi kiszabadítását nevezte meg. Közölte, hogy magyar és orosz túszok családtagjaival, illetve több, a fogságot túlélő fiatallal is találkozott.
Túszokról adhat tájékoztatást a Hamász, de nem kizárt, hogy csak propagandáról van szó – videóTöbb izraeli újság is beszámolt egy a Hamász által a hét végén közzétett videóról, amelyben három túszt mutatnak be. A terrorszervezet azt ígérte, hogy hétfőn új információt osztanak meg a túszokról, de sokak szerint elképzelhető, hogy csak propagandáról van szó, és a túszok már nincsenek életben. |
Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy az eredeti öt magyar állampolgárságú túsz közül egy még a terroristák fogságában van, miután három másiknak már sikerült hazajutnia, egy pedig életét vesztette. Kiemelte, hogy a kormány mindent megtesz az ő hazajuttatása érdekében is, továbbra is kapcsolatban vannak a felek közötti közvetítésben lényeges szerepet játszó katari hatóságokkal.
A jövőben is minden követ meg fogunk mozgatni annak érdekében a nemzetközi politikában, hogy a nemzetközi közösségnek az legyen az egyik legfőbb célja, feladata, kötelessége, hogy a túszokat hazahozza
– fogalmazott.
Végül arra is kitért, hogy ilyenkor látszik, hogy a kommunikációs csatornák nyitva tartása fontos külpolitikai feladat minél több ország felé.