Szakad a német kormánykoalíció?
Egyre feszültebb a viszony a német kormánykoalíción belül, amit legújabban a zöldpárti gazdasági miniszter, Robert Habeck egy interjúja is jelez, miután a politikus minisztertársába, Christian Lindner szabad demokrata pénzügyminiszterbe szállt bele egy interjú során, igaz, az utóbbi nevének említése nélkül.

Habeck a Handelsblattnak adott interjúja során többek között beszélt az ország gyenge növekedéséről, amit az idei évre 0,6 százalékra jósolnak, és szóba került mintegy 50 földgáztüzelésű erőmű építésének a kérdése is.
A fő probléma az utóbbi kapcsán a finanszírozás kérdése.
A gazdasági miniszter úgy gondolja, hogy a finanszírozásért cserébe az államnak tulajdont is kell szereznie az erőművekben, és azok üzemeltetésében is vállaljon szerepet, ám erről a liberális pénzügyminiszter hallani sem akar.
A zöldpárti politikus a Bild összefoglalója szerint leplezetten akár a kormány elhagyására is utalhatott, ha a pénzügyminiszter nem hajlandó lazítani a német gazdaságot visszafogó adósságféken.
Az energiaátmenet és más célok miatt a kormányzati beruházások sorára vágyó zöldek és az állami beavatkozást elítélő szabad demokraták közötti összecsapás már a koalíció megkötésekor borítékolható volt, amit az alkotmánybíróság tavalyi, az adósságfék megkerülését ellehetetlenítő döntése csak tovább súlyosbított.


