Vicckategória: a segélyvonalat hívta az amerikai tengerészgyalogos az eltűnt vadászgép miatt
Egy frissen nyilvánosságra hozott hangfelvételből kiderült, hogy az amerikai tengerészgyalogság a 911-es segélyvonalat hívta, amikor múlt szeptemberben eltűnt egy F–35-ös vadászgépük Dél-Karolina térségében.

Fotó: AFP
A pilóta katapultált, a gép viszont tovább repült, és a maradványok megtalálásához a lakosság, valamint ezek szerint a rendőrség segítségét is kérték.
Azt hiszem, potenciálisan van egy repülőgépünk, amelyik ma lezuhant Williamsburg megyében
– mondta a helyi diszpécsernek a felvételek alapján a tengerészgyalogság egyik őrnagya.
„Azt hiszi, hogy lezuhant egy gépük Williamsburg megyében?” – kérdezett vissza a diszpécser az ABC News beszámolója szerint. „Úgy van – válaszolta az őrnagy. – Próbáljuk keresni, de egyelőre semmit sem találunk” – tette hozzá.
A hírportál által hivatalosan kikért anyagok szerint
a tengerészgyalogság még a baleset napján meg tudta adni a koordinátákat is,
ahol a gép lezuhant. Azt azonban korábban nem lehetett tudni, működött-e az F–35-ös transzpondere a baleset idején.

Fotó: AFP
A felvételekből kiderül az is, hogy a diszpécser kiküldött egy mentőegységet azzal a információval, hogy van egy pilóta a fedélzeten. Később szóltak nekik, hogy a pilóta biztonságban van, de a 135,8 millió dollárt (49 milliárd forintot) érő gép változatlanul hiányzik.
Kiderült az is, hogy a kérés elég nagy zavart okozott a helyiek körében. „Ha ez a hadsereg, és van helikopterük, akkor előbb megtalálják, mint mi. Több forrásuk van, mint nekünk” – mondta az egyik illetékes.
Hasonlóan megdöbbent és a rendőrséget hívta az a lakos is Charleston megyében, akinek a hátsó kertjébe katapultált a pilóta.
Aztán átadta neki a telefont, hogy elmagyarázhassa a helyzetet a diszpécsernek.
Azt azonban még mindig nem tudni, hogy mi okozta a balesetet. A haditengerészet szeptemberben annyit közölt, hogy a hivatalos vizsgálat valószínűleg hónapokig tart.


