Az ukrajnai fronton most jobb a helyzet, mint az utóbbi három hónapban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a francia BFMTV televíziónak nyilatkozva.
Ezt a friss információt adhatom önöknek: a helyzet sokat javult az utóbbi három hónaphoz képest
– fogalmazott. Elismerte, hogy a hadsereg nehézségekkel küzdött a tüzérségi lőszerek hiánya, a légiblokád, az orosz nagy hatótávolságú fegyverek, valamint a nagyon sűrű dróncsapások miatt, de azt mondta: sikerült az orosz előretörést megállítani, nagy veszteségeket okozva a támadónak. Hangsúlyozta azonban, hogy mindez akár egy héten belül is megváltozhat, ha az ukrán hadsereg nem kap elegendő támogatást.

Emmanuel Macron francia elnök február 26-án arról beszélt, hogy a NATO-ban valós lehetőségként kezelik a nyugati katonák Ukrajnába küldését. Természetesen ez az állítás felkavarta az állóvizet Európában és Amerikában egyaránt. Ugyan a balti államok jelezték, hogy készek egy ilyen akcióra, más országok elutasították ezt a lehetőséget.
A francia elnök szavaira Oroszország is reagált. Moszkva jelezte, hogy ha NATO-alakulatok teszik a lábukat Ukrajna földjére, akkor az a harmadik világháborút jelenti. Bár a kijelentései valódi viszályt generáltak a NATO-tagok között, Macron később olajat öntött a tűzre azzal, hogy közölte: teljes mértékben átgondolta a mondanivalóját, és tartja magát az elhangzottakhoz. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig azt mondta, hogy
Macron nyugati csapatok Ukrajnába küldésének felvetésével kimondta a nyilvánvalót, és habár nyilatkozata vitát váltott ki, annak felismerésére sarkallja Európát, hogy többet kell tennie Ukrajna támogatásáért.