Közélet

Macron nem tágít: szerinte átgondoltan fogalmazott a NATO ukrajnai hadműveletéről

Rendkívül megosztotta a nyugati társadalmat, és az orosz–ukrán háborút az eszkaláció felé terelte Emmanuel Macron, amikor közölte, hogy van rá lehetőség, hogy a NATO katonákat küldjön Ukrajnába. A feszült helyzet közepén Macron tovább üti a vasat: közölte, hogy minden szavát jól átgondolta.

Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön kijelentette, hogy az ukrajnai háborúban javasolt nyugati részvétellel kapcsolatos „minden egyes szava kimért, átgondolt és megfontolt” volt.

A legerősebb NATO-tagállam is kihátrált Emmanuel Macron mögül, aki felvetette, hogy akár katonákat is küldhetnének Ukrajnába.
Macron nem tágít: szerinte átgondoltan fogalmazott a NATO ukrajnai hadműveletéről.
Fotó: AFP

Ezek elég súlyos kérdések. Minden egyes szó, amelyet ezzel kapcsolatban kiejtek, kimért, átgondolt és megfontolt

– mondta Macron a Párizs mellett található Saint-Denis-ben, a párizsi nyári olimpia sportolóinak otthont olimpiai falu átadóünnepségén. Hozzátette, hogy nem szeretne további geopolitikai kommentárt fűzni az ukrajnai háborúhoz, mert annak nem ez a helye és az ideje, hiszen „a sportnak az egységet és a megbékélést kell elősegítenie”.

A francia elnök az Ukrajna támogatására összehívott, hétfői, párizsi konferenciát követően jelentette ki, 

nincs konszenzus arról, hogy hivatalos formában szárazföldi csapatokat küldjünk, de semmit sem szabad kizárni, és mindent meg fogunk tenni, amit meg kell tennünk, hogy Oroszország ne győzzön.

Emmanuel Macron szavaira reagálva Olaf Scholz német kancellár kedden azt mondta, „az európai országok és a NATO-tagállamok egyetlen katonát sem küldenek Ukrajnába”. Macron gondolatát több állam, köztük Magyarország is elutasította. Korábban Ulf Kristersson svéd miniszterelnök jelentette ki, hogy nemzete semmiképpen sem küld katonákat Ukrajnába. A francia elnök pedig csináljon azt az országa hadseregével, amit akar. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök hivatala, Németország és Nagy-Britannia is kijelentették, hogy nem küldenek katonákat Ukrajnába.

Ezeket a nyilatkozatokat megerősítette Jens Stoltenberg, a főtitkára is, aki kijelentette, hogy nincs a szervezet asztalán olyan terv, hogy harcoló csapatot küldjön az ukránok megsegítésére. Oroszország pedig óva intett a Nyugat katonai beavatkozásától az orosz–ukrán háborúba.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön úgy reagált:

A nyugati országoknak meg kell érteniük, Oroszországnak is vannak olyan fegyverei, amelyekkel képes elérni a területükön található célpontokat.

 

 

ukrajna Emmanuel Macron háború NATO Putyin
Kapcsolódó cikkek