BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs menekvés: jön a dugódíj New Yorkban

Újabb sarcot varrnak a New York-i autósok nyakába. Manhattan egyes részeire behajtva 15 dollárt kell majd fizetniük.

Mintegy 190-en vettek részt azon a közgyűlésen, amelyet a város tranzithálózatát üzemeltető társaság tartott a napokban. Az ügynökség célja, hogy már júniusban elinduljon az útdíj beszedése – ezzel New York lenne az első város az Egyesült Államokban, ahol bevezetik a sarcot. 

A terv támogatói a levegőminőség javulását, és a torlódások csökkenését várják, miközben a helyi lakosok – akiknek a munkájához elengedhetetlen az autó – tiltakoznak.

Brutális a forgalom. Fotó: Johannes Eisele / AFP

A javaslat szerint az E-ZPass-szal rendelkező személygépkocsik csúcsidőben naponta egyszer 15 dollárt fizetnének azért, hogy beléphessenek a kerületbe. A Lincoln vagy Holland Tunnels autópályadíjakat fizető járművek ez idő alatt 5 dolláros jóváírást kapnának; A Queens-Midtown alagutat vagy a Hugh L. Carey alagutat használóknak pedig 2,50 dolláros jóváírást járna. A teherautók 24 dollárt fizetnének a csúcsidőszakban.

Vannak vesztesek

Jane Riback a 60. utcától Manhattan aljáig tartó kerületben él. A kereskedelmi textiliparban dolgozó munkavállaló kizárólag autóval tud elmenni a munkahelyére, Rocklandre, egy északi külvárosba. Az új útdíj évi 9300 dollárra emeli az ingázási költségeit, ami miatt akár el is kell költöznie a városból. 

Utálok vezetni de nincs semmiféle tömegközlekedés, amivel időben eljutnék a munkahelyemre. Szívesen felszállnék vonatra, de nem létezik.

Mary Beth Kelly, a Families for Safe Streets alapító tagja egy közlekedési balesetben veszítette el férjét. „Nem szeretném azt hinni, hogy a mentőautó érkezésének hosszú késése miatt halt meg a férjem, de tény, hogy azok a szirénák órákon át üvöltöttek a környéken” – mondta.

Fejlesztések lesznek

Amellett, hogy újabb tételt kell fizetniük az autósoknak, a tömegközlekedést igyekeznek fejleszteni: 15 milliárd dollár értékben meghosszabbítják a metrót, egészen Harlemig, valamint akadálymentesítik, és javítják a vízelvezetést is. 

Vannak persze hajthatatlan ellenzők. Például a sofőrök szószólója, Raul Rivera szerint a lépés bűncselekmény New York ellen. Ugyanakkor a közmeghallgatáson sokan azt hangsúlyozták, hogy az új beruházásoknak köszönhetően jelentősen javul majd az infrastruktúra.

Ha eddig sokat vártál a buszmegállókban, akkor a dugódíj neked szól

– hangsúlyozta Danna Dennis, a Riders Alliance Tranzit érdekvédelmi csoport vezetője. Hozzátette, a rendszer „akkor is önnek szól, ha nagyon korán kellett kelnie, és rendszeresen elkésett a munkából”.

A közlekedési társaság további meghallgatásokat is tart a témában, és március végén tervezik megszavazni a rendszert. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.