Amikor 1991-ben szentesítették a Szovjetunió széthullását, a három balti államban feléledt a remény, hogy immáron sokadszorra ismét önállóságot kapnak. Közben szembe kellett nézniük a több évszázados orosz birodalomba való tartozás, a múlt században is többször gazdát cserélt területükön a sok esetben akaratukon kívül oda került orosz ajkú lakosságrész más érdekeivel.
A három balti köztársaság – mindhárom NATO, EU-tag, eurózónás részvétellel – lakosságának egyötödét-egynegyedét kitevő oroszok ma, az ukrajnai háború idején újabb megpróbáltatásokról adnak hírt. És ez – oroszországi megfogalmazás szerint – már-már felér a rasszizmussal. Példaképpen említik, hogy Lettország 2022-ben betiltotta az ukrajnai háború ellen tiltakozva odamenekült orosz ellenzéki tévéállomást, a Dozsgyot (amely most Amszterdamból sugároz műsorokat).
Ugyanakkor szó sincs az orosz etnikum, kultúra olyan mértékű üldöztetéséről, aminek ma a Kijev által ellenőrzött területeken tanúi lehetünk. És a megkülönböztetésre panaszkodó oroszok sem nagyon igyekeznek hazatérni az anyaországba, mert a Baltikumon az életszínvonal, a jövedelmek az oroszországinak a többszörösét teszik ki. Az itteni élet- és munkakultúrára nagy hatással voltak a Németországgal fenntartott sok évszázados kapcsolatok – amelyek ötvözve a helyiek jó kereskedői és újító vénájával – jó gazdasági teljesítmények formájában nyilvánulnak meg. Lásd a Magyarországon is sikeres, a Baltikumhoz köthető vállalkozásokat.
Történelmi háttér
Ahogy az első világháború (1914–1918) véget ért, Észtország, Lettország és Litvánia független államokká váltak, konszolidált gazdasággal, viszonylagos jóléttel, nyugat felé fordulással. A nagyjából 1918 és 1940 közötti időszakban mindhárom törpeállamnak meg kellett küzdenie a betörő bolsevikokkal, a német birodalmi erőkkel. A balti államok részévé váltak a Nyugat, Georges Clemenceau francia miniszterelnök által meghatározott, a későbbi Szovjetunió köré vont ütközőzónának (cordon sanitaire-nek, „egészségügyi kordonnak”) és
ez a nagyhatalmi érdekek kereszteződési pontjában lévő három kis állam hányatott belpolitikai életében is kifejeződött.
Autoriter vezetők ragadták magukhoz a hatalmat, de a folyamatot gazdasági konszolidáció kísérte. Aztán a Molotov–Ribbentrop-paktum odadobta a őket a Szovjetuniónak. Az idegen befolyás (német megszállás a második világháborúban, majd ismételt betagozódásuk a Szovjetunióba – az 1940–1991 közötti időszakban) nem erősítette az orosz lakosságrész iránti bizalmat.
Hátrányos megkülönböztetés
Valamikor a kilencvenes évek közepén a szovjet utódállamok három, jól megkülönböztethető csoportjában (Baltikum, Közép-Ázsia és a Kelet-Balkán) egy-egy országot kiválasztva felmérték az orosz ajkú, magukat orosznak vallók helyzetét. A Baltikumot Litvánia képviselte. Az oroszok mindenütt hátrányos megkülönböztetésről számoltak be. Ez nemcsak az összesen néhány milliós három balti miniállamot (Észtországot, Lettországot és Litvániát), hanem valamennyi frissen a Szovjetunióból kiszabadult, önállósodó országot jellemezte. Ennek egyik fontos része volt
az orosz nyelv trónfosztása a nemzeti nyelvek javára.
A sztálini Szovjetunió egyik jellemző sajátossága volt a lakosság áttelepítése – részben megtorló szándékkal, részben az új megszerzett területek benépesítésére. E sorok írója 1987-ben Juzsno-Kurilszkban, a Japántól elvett Kurili szigetlánc szovjetidős regionális fővárosában ottaniaktól hallotta, hogy 1949 körül telepítették át őket a Csendes-óceán térségébe Ukrajnából – de nem kérdezték meg őket, akarnak-e idejönni.
Ma a balti–orosz gazdasági kapcsolatok a szankciók ellenére élnek.
Litvánia például tavaly jóval többet exportált Oroszországba (2,3 milliárd dollár értékben), mint Magyarország. Itt is hat az „ukrán szindróma” – azaz sok balti vállalkozás a nagy oroszországi piacokra épült és nem boldogulnak Nyugaton. Gondot okoz a munkaerőhiány is.
Valakiknek kézbe kell venni a felmosórongyot is
– hallani Lettországban, amikor a helyi vezetés, nyugat-európai mintára vendégmunkásokra bízná a képzetlenek által is elvégezhető feladatokat. Ugyan az ukrán menekültek munkaerő-tartalékot jelentenek, de legtöbbjük továbbáll Nyugat irányába.
Május 9-én robbanhat a bomba
Mindezzel együtt a balti államokban a nemzeti többség és az orosz kisebbség közti viszony feszült, robbanásveszélyes. Már most készülnek a második világháborúra emlékező, Oroszországban május 9-én tartandó Győzelem napi várható megmozdulásokra. Lettországban például készültségben vannak a rendőri, állambiztonsági erők, mert
szigorúan tilos ezzel kapcsolatban bármiféle megmozdulás, amit az ottani orosz kisebbség tervezhet.
Súlyosbodik a diszkrimináció és hontalanoknak tekintik az ott élő oroszok nagy részét – írja az Izvesztyija. Szó sincs megkülönböztetésről, de aki letelepedési engedélyt, útlevelet, személyit akar, annak a balti ország nyelvén kell ezt benyújtania – kontrázik a delfi.lv oroszul is publikáló baltikumi szájt.
Moszkva él a lehetőséggel, a helyi orosz közösség befolyásolása nyújtotta alkalmakkal.
A konfliktusok egyik oka: az ukrajnai háború. Amelynek támogatásában, Kijev segítésében a baltikumiak az élmezőnyt alkotják.
Félnek Putyintól
Litvániában a vilniusi oroszországi nagykövetség előtt mindennaposak a tüntetések. „Vologya, hagyj békén bennünket”... „Nagypapa, vedd be a gyógyszered!” – ilyen Putyin-kritikus lózungokkal demonstrálnak. A fősodor médiában eshetőségként kezelik, hogy Putyin az ukránok leverését követően a Baltikum ellen fordul. És bujkál a félelem, hogy a parányi balti államokban állomásozó francia, német, amerikai NATO-erők nem lesznek elegendőek egy nagy oroszországi támadás elhárítására. A Balti Hármaknak még vadászgépflottájuk sincs, légtérvédelmüket más NATO-tagok – köztük a magyarok – légi ereje biztosítja.
