BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Donald Trump: "Csak egy őrült vagy egy bolond nem reagált volna úgy az október 7-i támadásra, ahogy Izrael tette"

„Amikor szankciókat vezettünk be, nem volt pénzük Istenre, és nem volt pénzük a Hezbollah-ra” – mutatott rá Donald Trump.

A volt amerikai elnök, az idei választásokon is eséllyel induló Donald Trump az Izrael Hayomnak adott exkluzív interjújában keményen támadja Joe Biden elnököt, aki szerinte felelős a térség biztonsági helyzetéért. Joe Bidenre utalva elmondta: „Külpolitikája szörnyű volt. Gyenge és hatástalan elnöknek látták, és olyan támadást intéztek, amit soha nem tettek volna meg, ha én ott lettem volna.”

Fotó: AFP

Floridai birtokán egy ritka beszélgetés során felszólította Izraelt, hogy tegyen lépéseket a háború befejezése érdekében: „Be kell fejezni a háborút, végezni kell a munkát, és haladni a béke felé.” Véleménye szerint, az biztos, hogy az iráni bomba megállításának útja a gazdaságon keresztül vezet: „Amikor szankciókat vezettünk be, nem volt pénzük Istenre, és nem volt pénzük a Hezbollah-ra” – tette hozzá.

Közölte azt is, hogy „őrültnek vagy bolondnak” kell lenni ahhoz, hogy ne úgy járjunk el, mint tette azt Izrael október 7-én. Trump azonban hozzátette, hogy Jeruzsálem súlyos hibát követett el, amikor elkezdte „megmagyarázni a Hamász-támadást”.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.