Irán elengedte az Izraelhez köthető, portugál lobogó alatt közlekedő konténerhajó legénységét, akiket még április közepén ejtettek túszul a hajó elfoglalásakor – jelentette be Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter. Az iráni Forradalmi Gárda április 13-án foglalta le a Hormuzi-szorosban az MSC Aries konténerszállító hajót, amelynek legénysége 25 fő volt.

Amirabdollahian közölte, hogy a hajó továbbra is iráni bírósági őrizetben marad, annak ellenére, hogy a legénységét kivétel nélkül szabadon engedik. A külügyminiszter azt mondta, hogy
a legénység szabadon bocsátása humanitárius cselekedet volt, és a hajó kapitányával együtt visszatérhettek országaikba.
Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy az Ariest „tengerészeti törvények megsértése” miatt foglalták el, és kétségtelen, hogy Izraelhez köthető – írja a The Times of Israel. „A lefoglalt hajó, mely kikapcsolta radarját Irán felségvizein, és veszélyeztette a hajózás biztonságát, bírósági őrizetben van” – írta Amirabdollahian a külügyminisztérium honlapján.
A fehérorosz hadügyminisztérium közlése szerint harci kiképzés terén fejlesztené az együttműködését a fehérorosz és az iráni hadsereg. Ezzel párhuzamosan azt is elárulták, hogy Teheránban véget ért a Security Belt 2024 (Biztonsági Öv 2024) parancsnoki és törzskari gyakorlat, amelyben fehérorosz katonák vettek részt. A gyakorlat témája a terrorizmus elleni küzdelem volt.



