Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza
Németország az újonnan érkező ukrajnai menekültek uniós elosztását szorgalmazza - közölte pénteken a berlini belügyminisztérium. A közlemény szerint Németország "nyomatékosan a menedéket kérők szolidáris elosztásáért áll ki, és azon a véleményen van, hogy igény van a vitára és megoldásra, különös tekintettel az uniós tagállamokból érkező másodlagos migrációra" - mondta egy belügyi szóvivő, akit a Die Welt című német lap idézett hírportálján. Másodlagos migráció alatt azt értik, hogy egy bevándorló továbbindul abból a biztonságosnak tekintett országból, amelybe először megérkezett.

Fotó: AFP
Mint mondta, uniós szintű, arányos elosztási mechanizmust kell létrehozni az újonnan érkező ukrajnai menekültek számára.
Jelenleg uniós szinten egy kiegészítő szabályozásról tárgyalnak az ukrajnai menekültek számára. A mostani, úgynevezett tömeges bevándorlási irányelv 2025. március 4-én hatályát veszti, s egyelőre nem született megállapodás az ezt követő szabályozásról.
Az a fontos, hogy "továbbra is kapcsolatban maradjunk Ukrajnával minden lényegi kérdésben" - tette hozzá a szóvivő.
A mostani szabályok szerint az ukrajnai menekültek szabadon megválaszthatják, hogy melyik európai uniós országba akarnak továbbutazni. Németország több mint egymillió ukrán állampolgárt fogadott be. A belügyi szóvivő ezen felül fontosnak nevezte azt is, hogy tartós perspektívát kell biztosítani a már Németország területén tartózkodó menekülteknek.


