Az európai parlamenti választáson Németország ismét kettévált, ami rögtön látszik, ha az ember ránéz a választási térképre. A vonalazás tűpontosan követi az egykori NSZK és NDK közötti határt: míg Nyugat-Németországban a kereszténydemokraták és keresztényszocialisták (CDU–CSU) nyertek, addig Kelet-Németországban az Alternatíva Németországnak (AfD) sikerült ugyanez.
Csupán néhány nagyváros borult zöldbe (Hamburg, Kiel, Münster, Heidelberg, Freiburg), és néhány régi szociáldemokrata fellegvár is tudta tartani magát (Bréma, Bremerhaven, Herne), de egyébként a CDU–CSU színeibe borult szinte a teljes egykori NSZK.
Keleten pedig csupán Berlinben és a szomszédos Potsdamban nyertek a Zöldek, míg az uniópártok Potsdam-Mittelmarkot, Jénát, Weimart és Erfurtot hódították el egy türingiai körzettel egyetemben. Mindenhol máshol azonban az AfD diadalmaskodott. Ezektől eltekintve az egykori határ tökéletesen kirajzolódik.
A Bildnek az INSA közvélemény-kutató vezetője, Hermann Binkert is hangsúlyozta, hogy noha az AfD országosan 14 ponttal lemaradva a második erő a CDU mögött, keleten már a legerősebb pártnak számít.
A választáson egyébként a részvétel az újraegyesítés óta a legmagasabb volt, a szavazók 64,8 százaléka járult az urnákhoz, ami 3,4 százalékkal magasabb, mint a korábbi, 2019-es csúcs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.