Osztrák áldozatai is vannak az izraeli háborúnak
Nyolc osztrák katona kedden könnyebben megsebesült az ENSZ libanoni ideiglenes békefenntartó missziójának (UNIFIL) egyik bevetésén rakétacsapás következtében a Nakurában található táborban – közölte Michael Bauer, az osztrák védelmi minisztérium szóvivője. A támadás az izraeli erők és a Hezbollah összecsapása közepette érte a katonákat.

A tájékoztatás szerint felületes, illetve könnyebb sebekről van szó.
A tárca közölte, hogy a támadás eredetét egyelőre nem állapították meg. Az UNIFIL azonban azt állította, hogy
a légi csapás északról érkezett, s feltehetőleg a Hezbollah síita milícia, vagy egy vele szövetséges csoport lehet a felelős.
Bauer szerint a sebeket helyben ellátták, a katonák hazaszállításáról egyelőre nincs szó.
„A lehető leghatározottabban elítéljük ezt a támadást, és követeljük annak haladéktalan kivizsgálását” – közölte Klaudia Tanner védelmi miniszter. Egyben felszólította a konfliktus szereplőit, hogy tartsák tiszteletben a kéksisakosok biztonságát. „Tűrhetetlen, hogy az ENSZ békefenntartó missziójának kéksisakosait szándékosan vagy akaratlanul veszélybe sodorják” – tette hozzá.
Nakura nagyjából 110 kilométerre délre fekszik Bejrúttól Izrael határán. Az UNIFIL keretében szolgáló 158 fős osztrák kontingens egésze a nakurai katonai bázison szolgál.
Likvidáltak egy Hezbollah-vezért az izraeliek, másnap az utódjával is végeztek
Több Hezbollah-vezért is megölt a hét végén az izraeli légierő. Egyre súlyosabb a háborús helyzet a Közel-Keleten.



