Csak hárman nem buktak meg az Európai Bizottság vagyonvizsgálatán – így szerepelt a magyar biztosjelölt
Az Európai Parlament jogi bizottsága ellenőrizte az Európai Bizottság biztosjelöltjeinek vagyonnyilatkozatát, azonban a 26 biztos közül csak hárman kaptak „tiszta pénzügyi bizonyítványt” a baloldal által zűrzavarosnak nevezett ülésen.

Az Európai Parlament csupán
- a lengyel Piotr Serafin,
- a magyar Várhelyi Olivér és
- a holland Wopke Hoekstra
esetében állapította meg egyértelműen, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség – derül ki a Zöldek frakciója által terjesztett e-mailből, valamint három, az ülésen történteket jól ismerő képviselő beszámolójából – szúrta ki az Index.
Bár az egyik képviselő szerint Hoekstra „követendő példa” az információk nyilvánosságra hozatala tekintetében, a Szocialisták és Demokraták baloldali frakció a megbeszélést követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a holland biztosjelöltnek nyilvánosságra kell hoznia azokat az ügyfeleket, akiknek korábban a McKinsey tanácsadó cég alkalmazásában dolgozott.
A lap arról ír, hogy a 26 nyilatkozatot ábécésorrendben tárgyaló három és fél órás ülésen a képviselőcsoportok közötti sérelmek gyorsan előtérbe kerültek. Az egyik fentebb idézett képviselő szerint az ülés zűrzavaros volt, a frakciók pedig durván harcoltak egymással.
Túl szegényesnek tűntek a vagyonnyilatkozatok
A bizottságban részt vevő képviselők a parlamenti átvilágítási folyamat első részeként háttérellenőrzést végeznek. Jogukban áll elutasítani a jelölteket, ha úgy látják, hogy összeférhetetlenség áll fenn. A következő lépés az illetékes parlamenti bizottságok általi meghallgatás, amely november 4. és 12. között esedékes.
A bizottság végül egyszerű többséggel elfogadta, hogy a 23 jelöltjének általános kérdéseket kell feltenni. Ez lehetővé teszi számukra, hogy több információt szolgáltathassanak, mivel a nyilatkozatokhoz tartozó űrlapok közül sok nagyrészt üresen maradt.
A jelölteknek minden 10 ezer euró feletti vagyontárgyat nyilvánosságra kell hozniuk, a törvényhozók azonban nem igazán látták hitelesnek, hogy csak néhány jelölt jelezte, rendelkeznek ilyen vagyonnal.
Az Európai Parlament jogi bizottsága az elkövetkező napokban kérdéseket küld a biztosjelölteknek, majd a jövő héten újra összeül. A bizottságnak október 18-ig kell befejeznie az átvilágításokat a parlament vezetése által elfogadott ütemterv szerint.


