Béke Ukrajnában: reagált Oroszország
„Oroszország kész a párbeszédre az ukrajnai rendezésről, de a különleges katonai művelet céljai változatlanok maradnak” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője egy sajtótájékoztatón az amerikai elnökválasztás kapcsán.

A TASZSZ szerint Peszkov hangsúlyozta: Vlagyimir Putyin elnök egyszer sem beszélt arról, hogy a háború céljai változnának, mivel azok Oroszország biztonságát szolgálják. Hozzátette: Putyin többször kijelentette, hogy nyitott a párbeszédre azokkal, akik hozzájárulhatnak a konfliktusnak rendezéséhez.
Putyin tegnap Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub plenáris ülésén úgy fogalmazott, hogy Oroszországra értelmetlen nyomást gyakorolni, de Moszkva mindig kész a megállapodásra.
Trump az elnökválasztási kampányban többször kijelentette, hogy gyorsan, akár 24 órán belül véget vet az orosz–ukrán háborúnak, ha hatalmat kap. Habár elnöki hivatalát Trump csak január 20-án veheti át, addig is megnövekedtek a kijelentései értékei, ráadásul arra is célzott korábban, hogy még a beiktatása előtt elérheti, hogy pont kerüljön az ukrajnai háború végére.
Így zárhatja le Donald Trump az orosz–ukrán háborút: kiszivárogtak az új amerikai elnöknek készült tervek
Hamarosan megváltozik az Egyesült Államok vezetése. Januártól Donald Trump lesz az amerikai elnök, akinek a pozíciójából fakadóan döntő szerepe lesz abban, hogyan alakul az orosz–ukrán háború. A republikánus politikus eddig nem árult el részleteket a rendezési tervéből. Sajtóértesülés szerint azért, mert még nincs is neki, a tanácsadói azonban már több béketervvel is előálltak.



