BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Budapest-Belgrád vasútvonal: megszólalt a kínai kivitelező az átadásról

Az építkezés a tervek szerint halad a kínai kivitelező szerint. A Budapest–Belgrád vasútvonal így jövőre el is készül.

A Budapest–Belgrád vasútvonal építkezése a tervek szerint halad a beruházást végző kínai kivitelező vezetőjének elmondása szerint, nem kell csúszástól tartani, a vonal jövőre elkészül.

0003, Budapest-Belgrád vasútvonal
Jövőre kész lesz a Budapest–Belgrád vasútvonal / Fotó: Pozsgai Ákos / Petőfi Népe

A Kelet-Közép-Európában jelenleg az egyik legnagyobb vasúti beruházásnak számító építkezésen már jórészt befejezték a töltést, a híd- és vágánymunkákat, tehát a vasútvonal magyarországi szakasza várhatóan 2025-re el is készül – írja a Demokrata.

A menetidő az egyik kínai szakértő szerint Budapest és Belgrád között a korábbi 8 óráról 3 órára fog csökkenni. 

A vasúti pálya korábban óránként 80 kilométeres sebességre volt alkalmas, ez most a 160 kilométerre nő.

A China Railway Electrification Engineering Group Kft. igazgatója, Csou Hszinven az új transzformátor-állomásokról azt nyilatkozta, azok stabil és megbízható energiaellátást fognak biztosítani a környék villamosított vasútvonalainak is. Mint mondta a Budapest–Belgrád vasútvonal projektje nagyban hozzájárul, hogy Magyarország és Szerbia a régió közlekedési és logisztikai csomópontjává váljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.