Ukrajna segíthet Tajvannak abban, hogy Kína ne támadja meg
„Mindent meg kell tenniük, amit csak tudnak, hogy segítsenek az ukránoknak. Nekünk még van időnk” – kérte Csaj Ing-ven volt tajvani elnök az Egyesült Államokat a Halifaxi Nemzetközi Biztonsági Fórumon szombaton. Ukrajna győzelme Tajvan számára kiemelten fontos.

A tisztségéről idén januárban leköszönt országvezető szerint az Egyesült Államoknak prioritásként kellene kezelnie Ukrajna megsegítését, annak ellenére, hogy Tajvan megszállásával vagy legalábbis ellehetetlenítésével fenyeget Kína. Sőt, már nyáron érkezett a hír, hogy a sziget Kína elleni háborúra készül, legnagyobb fegyverszállítójára, Amerikára támaszkodva.
Csaj Ing-ven ezt azután mondta, hogy Samuel Paparo admirális, az amerikai Indo-csendes-óceáni Parancsnokság vezetője kedden arról beszélt, hogy Ukrajna katonai segélyezése már korlátozza az amerikai hadsereg képességét egy lehetséges ázsiai konfliktusra való felkészülésben – mutatott rá a Politico.
Ukrajna győzelme ezért életbe vágó Tajvannak
A volt miniszterelnök azzal érvelt arra, hogy először Ukrajnán kell segíteni, és csak utána Tajvanon, a Kijevnek nyújtott amerikai támogatás ugyanis segítene elrettenteni Kínát a Tajvan elleni támadástól.
Az ukrán győzelem lenne a leghatékonyabb elrettentőeszköz a jövőbeli agressziókkal szemben.
Tajvan az elmúlt nyolc évben amúgy 80 százalékkal növelte a védelmi kiadásait, és 2024-ben rekordösszegű, 19 milliárd dolláros költséget terveznek.
Ez azonban nem elég Donald Trump megválasztott elnöknek, aki szerint Tajvannak „fizetnie kellene”, és követelte, hogy a sziget növelje a védelmi kiadásait a GDP 10 százalékára. Csaj erre csak annyit válaszolt, hogy „nehezen tudnánk elfogadni egy ilyen önkényesen meghatározott számot”. Hozzátette, hogy Tajvan 66 új F-16V típusú vadászrepülőgép leszállítására vár, amelyek első darabjai várhatóan még az év vége előtt megérkezhetnek.
Tajvan lett az ukrán légierő egyik legnagyobb támogatója
Nem csak Nyugatról érkezik a segítség Ukrajnába. A kínai támadástól tartó Tajvan átérzi Kijev helyzetét, és átadta a már nem használt légvédelmi ütegeit.



