
Magdeburgi terrortámadás: elkapták az elkövetőt
Magdeburgban őrizetbe vették a pénteki tömeges gázolás feltételezett elkövetőjét, egy szaúd-arábiai származású orvost, aki a várostól délre fekvő Bernburgban él és dolgozik – közölte Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke.

A gyanúsított péntek este hajtott bele a karácsonyi vásári sokadalomba. Emiatt legalább két ember meghalt, egyikük egy kisgyermek, és legalább 60-an megsérültek. Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta: az elfogott férfi Szaúd-Arábiából származik, 2006 óta tartózkodik Németországban, és állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik.
Biztonsági források a dpa német hírügynökséggel közölték, hogy a gyanúsított 50 év körüli, és nem volt a bűnüldöző szervek látókörében ismert iszlamistaként. A hatóságok egyelőre nem bocsátkoztak találgatásokba a feltételezett támadás indítékáról, az illető nevét nem hozták nyilvánosságra.
Haseloff tartományi miniszterelnök egyben közölte, hogy a férfi feltehetően egyedül cselekedett. Nancy Faeser belügyminiszter és Olaf Scholz kancellár várhatóan szombaton Magdeburgba utazik, a városi székesegyházában 19 órakor gyászszertartást tartanak.
Szaúd-Arábia külügyminisztériuma az X-en elítélte a támadást, a gyanúsított megemlítése nélkül. Az Egyesült Államok pedig közölte: Washington kész segítséget nyújtani a helyreállításban és a vizsgálatokban.
Támadást tervezett a New York-i tőzsde ellen: őrizetbe vették a férfit
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerdán őrizetbe vett és megvádolt Floridában egy hajléktalan amerikai férfit, aki házi készítésű bombát akart elhelyezni a New York-i tőzsde épületénél, hogy „új alapokra helyezze az államot”.






