Szlovákiában a magyarországi időpontnál előbb, még decemberben átutalják a 13. havi nyugdíjat, a pénz karácsony előtt a számlákra kerül – írja az ATV a parameterre hivatkozva.
Erik Tomáš munkaügyi miniszter szerint az összeget a 12. havi nyugdíjjal együtt utalják az úgynevezett Szociális Biztosítónak. Az alapját az előző évi átlagnyugdíj összege adja.
A miniszter hozzátette, hogy az öregségi és az előnyugdíj esetében a 13. nyugdíj alapösszege 606,30 euró
(körülbelül 242 ezer forint). Ugyanilyen összegben részesülnek azok, akik rokkantnyugdíjra jogosultak, miután elérték a nyugdíjkorhatárt. A 70 százalék feletti rokkantsággal rendelkező időseknél az összeg 493,80 euró (200 ezer forint körüli összeg), a legfeljebb 70 százalékos rokkantsággal rendelkezőknél pedig 300 euró (körülbelül 120 ezer forint). Az özvegyi 13. nyugdíj a nők esetében 339 euró (135 ezer forint), míg a férfiakéban 300 (körülbelül 120 ezer forint). Ugyanennyi az árvasági 13. nyugdíj is.
Idehaza februárban érkezik a 13. havi járandóság, ez ezt meghatározó költségvetés végszavazása a szlovákiai extrapénz érkezésével egy napon, december 13-án lesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.