BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Repülőgép-baleset Dél-Koreában: az egész rendszert átvizsgálják

A vasárnapi tragédiában 179-en vesztették életüket. A repülőgép-baleset után az egész rendszert átvizsgálják Dél-Koreában. A Jeju Air egy másik gépével is problémák voltak, de ott sikerült megelőzni a balesetet.

Csve Szangmok dél-koreai ideiglenes államfő hétfőn bejelentette: a hétvégi súlyos repülőszerencsétlenséget követően elrendelte a teljes légi közlekedési rendszer átvizsgálását. Az ország eddigi legsúlyosabb légi katasztrófája vasárnap következett be: egy Thaiföldről érkező Boeing 737-800 típusú repülőgép a Szöultól mintegy 288 kilométerre délnyugatra fekvő Muan nemzetközi repülőterén leszállás közben letért a kifutópályáról, majd a kerítésfalnak ütközött; a tragédiában 179-en meghaltak.

Dél-Korea
repülőgép, baleset, repülőbaleset
A repülőgép-balesetnek 179 halálos áldozata van / Fotó: Jung Yeon-je / AFP

A katasztrófavédelem vezetőivel tartott találkozón Csve a dél-koreai sajtó szerint azt hangoztatta, hogy most a legfontosabb feladat az áldozatok azonosítása, családjuk támogatása, a két túlélő gyógyulásának segítése és a történtek alapos kivizsgálása. Amint azonban a szerencsétlenséggel kapcsolatos sürgős tennivalók lezárulnak, a közlekedési minisztériumnak azonnali biztonsági vizsgálatot kell tartania a légi közlekedés teljes rendszerében, hogy biztosan megelőzzék a hasonló katasztrófákat.

Dél-Koreában hétfőn gyásznapot tartanak a szerencsétlenség miatt.

Még zajlik a vizsgálat a repülőgép-baleset után

A közlekedési tárca bejelentette, hogy már több mint 140 halálos áldozatot sikerült azonosítani. A thaiföldi kormány korábbi közlése szerint a fedélzeten két thaiföldi állampolgár tartózkodott, mindketten meghaltak. A két túlélő a személyzet tagja volt.

A közlekedési tárcát képviselő Dzso Dzsongvan hétfőn elmondta, hogy a Boeing szóban forgó típusához tartozó valamennyi dél-koreai üzemeltetésű gépet át fogják vizsgálni.

Hétfőn a Jeju Air fapados légitársaság egy másik Boeing 737-800-asáról is futóműproblémát jelentettek, és a gép kénytelen volt visszatérni kiindulási repülőterére, Dzsimpóba. Ennél az incidensnél senki nem sérült meg.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.