
Till Tamás meggyilkolása: a Fidesz azonnali törvénymódosítást kezdeményez
Mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, amelynek alapján az elkövető elévülés miatt azért úszhatja meg az emberölés bűncselekményének következményeit, mert tettének idején kiskorú volt – kezdte facebookos posztját a Fidesz-frakció szerdán.

A szokatlan és elfogadhatatlan helyzet azonnali választ kíván, ugyanis szembemegy minden jóérzésű ember erkölcsi elvárásával. A Fidesz-frakció haladéktalanul törvénymódosítást kezdeményez, hogy ne évüljenek el soha, semmilyen körülmények között az ilyen bűntettek.
Till Tamást a múlt héten temették el. Huszonnégy év után helyezték végső nyughelyére a kisfiút, akit 2000 októberében meggyilkoltak.
A fiú holttestét idén augusztusban találták meg egy bajai fészer betonalapjában, a DNS-vizsgálat pedig rövidesen megerősítette: Tamás holttestét találták meg.





