Az ukránok reaktiválták a szovjet „atomágyút”

Ukrajna fegyveréhségében előszedte a még a szovjet időkből származó, egyes nyugati elemzők által „múzeuminak” csúfolt – ám mint kiderült, hatékony és olcsó – fegyverrendszereket is, a többi között a 2Sz7 Pion „atomágyút”. A gond csak az, hogy az ukrán haderőnek alig néhány ilyen fegyvere maradt.

Erre a fegyverre csaknem fél évszázaddal az akkori két atomfegyver szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió mint átmeneti fegyverre tekintett. Rájöttek, hogy a hatalmas stratégiai nukleáris bombákat, rakéta-robbanófejeket nem vethetik be harctéri, taktikai körülmények között. Ám a Pionból (Bazsarózsából) csak a hetvenes évek közepére lett fegyver, amelyet aztán napjainkban 2Sz7 (M) Malkára korszerűsítettek. 

Megnövelték a hatótávolságát, csökkentették a kilőtt gránát súlyát. Ma ezek az orosz csöves tüzérség legnagyobb űrméretű fegyverei – azaz a legmesszebbre, akár 50 kilométeren is túlra juttatják el a legsúlyosabb gránátokat. 

Ezért az oroszok/szovjetek és az amerikaiak egyaránt a nagy űrméretű fegyverekben (Oroszország: 152, 203 milliméter, USA: 155, 203 milliméter) gondolkodtak. Mára az „atomágyúk” a háttérbe szorultak, bár könnyen elképzelhető, hogy a jövőben ismét népszerűek lesznek. 

Az ukrán Harkovban gyártották

Különös fintora a sorsnak, hogy az akkori Harkov (ma Harkiv, és Ukrajna részének tekintik) híres tankgyára – tervezőműhelye, a Morozov-művek szerepet játszott a Bazsarózsa létrehozásában. Ugyanis a hatalmas, mintegy 14 tonnás tarackágyú részt a Morozov-művek leghíresebb konstrukciója, a T–64-es harckocsi alvázára építették. Masszív alkotássá sikeredett, igaz, dízelmotorja csak fele olyan erős lett, mint a mai amerikai Abramsoké, de az akkori idők követelményeinek eleget tett.

A lényeg a tarackágyú volt. Addig példátlanul hosszú, több mint 55-ös kaliberű ágyúcsöve a viszonylagos pontosság mellett messzehordóvá is tette a fegyvert, amelynek

Készült a tarackágyúhoz egy rakétarásegítéses gránátváltozat is, amely legalább tíz kilométerrel toldotta meg a maximális lőtávolságot. A Pion-Malka önjáró tarackágyú roppant hosszú csöve részekből áll össze – egyedülálló ez a csöves nehéztüzérség korában. Oka: a roppant igénybevétel miatt gyorsan tönkremenő csőrészek gyors kicserélése.

A legnagyobb: a vákuumbomba

És persze a „névadó” atomtöltet, amely egy kis méretű, kétezer tonna hagyományos robbanóanyagnak (TNT) megfelelő erősségű nukleáris gránátot foglalt magában. Ez a 2 kilotonnás szerkezet hozzávetőlegesen akkora pusztítást végzett, mint a nagaszaki plutóniumbomba egytizede. De az akkori idők hasonló eszközeihez mérten roppant erősnek számított. Összehasonlításképpen: az amerikai szárazföldi hadseregben a múlt század ötvenes éveiben rendszeresített taktikai atomfegyver, a W54-es Davy Crockett atom-robbanófeje 10-20 tonna hagyományos robbanóanyagnak megfelelő erősségű explóziót váltott ki.

A korunk hadseregeiben rendszeresített nem atomfegyvernek minősülők között a legerősebb az orosz légierő által használt ATBIP-9000 típusú óriásbomba, amely 44 tonnányi hagyományos robbanóanyagnak megfelelő robbanást produkál, noha maga a bomba csak 7100 kilogramm súlyú. Tulajdonképpen 

Ezt tekinti a szaksajtó a világ legerősebb nem nukleáris fegyverének. Meg nem erősített hírek szerint az oroszországi Űr és Légierő (VKSz) Ukrajnában Harkiv körzetében már bevetette ezt a fegyvert.

Visszatérve az „atomágyúra”, a 2Sz7 Pion mintájú fegyverre, 

• orosz források szerint ebből Ukrajnának kevesebb mint egytucatnyi maradt. 
• Kijevnek ezekhez sohasem volt nukleáris lőszere, kizárólag a hagyományos repesz-robbanófejes vagy a rakéta-rásegítéses gránátokkal védekezhetett keleti szomszédja támadásai ellen. 
• Oroszországnak eredetileg csaknem 140 darabos készlete volt a háború kitörésekor a 2Sz7 Pionból, de 
• nincs megbízható adat rá, hogy mára hány maradhatott belőle.