
A közösségi médiától félti a demokráciát a belga miniszterelnök
Alexander de Croo belga ügyvezető szövetségi miniszterelnök a belga képviselőházban felszólalva az Európai Bizottság beavatkozását sürgette a közösségi média használatával szemben, mert ezzel szerinte destabilizálni lehet az unió demokráciáit. A politikus úgy véli: egy ideje már beavatkoznak a nyugati demokráciákba, és most már gazdag és befolyásos emberek is ezt csinálják.

De Croo szerint nem szabad eltűrni, hogy a közösségi hálózatokat politikai preferenciák érvényesítésére használják, mivel a választások szabad megszervezése a politikai és a társadalmi rendszerünk alapja. Hozzátette: ezt más országok és a hatalommal bíró emberek beavatkozása nélkül kell megtenni.
Be kell avatkoznunk, és erre van jogi felhatalmazásunk is. Az Európai Bizottságnak lépnie kellene, és alkalmaznia kellene a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabály (DSA) rendelkezéseit
– jelentette ki. Hangsúlyozta, nagyon fontos neki a szólásszabadság, de nem szolgálhat ürügyként a hazugságokra és a manipulációra.
Felszólalása végén azt mondta, veszélyes, ha a hatalom túlságosan koncentrálódik, és visszaélnek vele, ezért lépéseket kell tenni ennek megakadályozására.
Versenyképesség: mossa kezeit az Európai Bizottság, és Kínára mutogat
Az Európai Unió figyelmeztetni fogja tagállamait arra, hogy romlik a versenyképesség, lassul az egységes piac integrációja egy olyan időszakban, amikor egyre nagyobb nyomás nehezedik a blokkra. A tervezet azonban nem tartalmaz új szakpolitikai terveket vagy konkrét intézkedéseket.




