BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most már biztos: az Európai Bíróság rászállt Magyarországa – egy napon belül a második ügyben meszelné el

Medina a Paks II. projekt után hazánk szavazati jogát is kétségbe vonta. A főtanácsnok azt követeli az Európai Unió Bíróságától, hogy indítson eljárást Magyarország ellen, amiért az nem hajtott fejet Brüsszel követeléseinek az ENSZ-ben.

Magyarország uniós jogot sértett, amikor az ENSZ kábítószer-bizottságának egyik ülésszakán a kannabisz és a kapcsolódó anyagok átminősítéséről szóló szavazáson Brüsszel határozatával ellentétesen voksolt – ismertette álláspontját Laila Medina, az Európai Unió luxembourgi székhelyű bíróságának főtanácsnoka csütörtökön.

Icon images - Coronavirus - 05/28/2020 brüsszel
A főtanácsnok azt követeli az Európai Unió Bíróságától, hogy indítson eljárást Magyarország ellen, amiért az nem hajtott fejet Brüsszel követeléseinek az ENSZ-ben / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

2020 decemberében, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kannabiszra és kannabiszhoz kapcsolódó anyagokra vonatkozó ajánlásairól tartott szavazás során

Magyarország kétszer az uniós állásponttal ellentétesen szavazott, holott a tagállami kormányokat tömörítő tanács által ugyanezen év novemberében elfogadott uniós álláspont kötelező az uniós tagállamokra nézve.

A szóban forgó uniós álláspont elfogadásához nem kellett egyhangúság és a magyar kormány a tanácsban is nemmel szavazott.

Az Európai Bizottság ezt követően kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen az uniós bíróságnál arra hivatkozva, hogy

  • az ország nem teljesítette a tanácsi határozatból eredő kötelezettségeit;
  • megsértette az EU kizárólagos hatáskörét;
  • valamint a lojális együttműködés elvét.

Medina főtanácsnok állásfoglalása szerint a kereset megalapozott, és a bíróságnak vizsgálnia kell az esetleges hatásokat az uniós külpolitika egységességére, függetlenül attól, hogy a jogsértés a múltban történt és visszafordíthatatlan.

Brüsszel büntetné a demokráciát

A főtanácsnok kiemelte, hogy egy tagállam nem hivatkozhat védekezésként a tanácsi határozat jogellenességére anélkül, hogy annak jogszerűségét előzetesen nem vitatta volna a bíróság előtt. Magyarország azzal, hogy a tanácsban is a határozat ellen szavazott, nem mentesült a betartási kötelezettsége alól, és kötelezettsége volt végrehajtani.

Medina hangsúlyozta, hogy a tanácsi határozat figyelmen kívül hagyása veszélyezteti az unió külső tevékenységének koherenciáját, valamint sérti a jogállamiság elvét. Mivel a kábítószerjegyzékek módosítása befolyásolja az uniós jogot és a tanácsi kerethatározatot, az ilyen kérdések az EU kizárólagos hatáskörébe tartoznak.

A főtanácsnok véleménye szerint Magyarország azzal, hogy ellentétesen szavazott, megsértette az unió külső hatásköréből eredő kötelezettségeit. Továbbá az uniós álláspont nyilvános elutasításával és a többi tagállam megfelelő tájékoztatásának elmulasztásával sértette a lojális együttműködés elvét.

Medina ezért azt javasolja az Európai Unió Bíróságának, hogy 

állapítsa meg Magyarország jogsértését a tanácsi határozat be nem tartása, az EU kizárólagos külső hatáskörének megsértése és a lojális együttműködés elvének figyelmen kívül hagyása miatt.

A főtanácsnok indítványa nem kötelező érvényű, a bíróság később hozza meg végső ítéletüket az ügyben. Egyébként ez nem Medina első támadása, amelyet Magyarország ellen indított: csütörtökön, mindössze néhány órával korábban a paksi atomerőműbe is belerúgott, és eljárást követelt a projekt ellen Brüsszeltől.

Uniós oldalról érkezett támadás a Paks II. ellen

Ausztria nem nyugszik: az Európai Bíróságon egy főtanácsnoki javaslat nyomán ismét terítékre kerülhet a Paks II. beruházás állami támogatásának kérdésre. Ez azért is meglepő, mivel az ügyben már volt korábban Magyarország számára kedvező ítélet. A főtanácsnoki indítvány nem kötelez semmire, de a bíróság jellemzően figyelembe veszi a Paks II-t érintő döntésében.

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.