
Földrengés Szantorini szigetén
Földrengéssorozat rázta meg szombaton és vasárnap a Görögországhoz tartozó Szantorini szigetét. A földrengés miatt a szantorini városi tanács közleménye szerint minden beltéri rendezvényt töröltek.

Erősödnek a földrengések
A hatóságok elővigyázatosságból hétfőre elrendelték az iskolák bezárását, és felkérték a vulkanikus sziget lakóit, hogy maradjanak távol azoktól a part menti szakaszoktól, ahol földcsuszamlás kockázatával kell számolni – írja az MTI.
Az észak-görögországi Szaloniki kikötőváros szeizmológiai intézete szerint a legtöbb földrengés a tengerfenék alatt következett be Szantorini és Amorgosz szigetek között.
A rengések erőssége 3 és 4,5 között ingadozott – emelkedő tendenciával.
Ahogyan nő a rengések erőssége, úgy nő az újabb földrengések kockázata is Geraszimosz Papadopulosz szeizmológus szerint.
Szantorini környékén a sziget vulkánjának látványos kráterén kívül a tenger felszíne alatt további vulkánok is vannak, valamint több tektonikus lemez is találkozik, amelyek mozgásaikkal erős földrengéseket okozhatnak. 1956-ban 7,7-es és 7,2-es erősségű földrengések és az azokat követő szökőárak számos halálos áldozatot követeltek és súlyos károkat okoztak a térségben.
Szantorini – írja a Wikipédia – alapvetően egy irdatlan erejű vulkanikus robbanás maradványa, amely megsemmisítette a korabeli településeket az eredetileg egyetlen szigeten. Ez alakította ki a jelenlegi, nagyrészt vízzel feltöltött kalderát. Látványos szépsége és élénk éjszakai élete a szigeteket Európa egyik legvonzóbb turisztikai célpontjává tették. Théra ókori városa 360 méter magasan a Mesa Vouno hegyen található.





