Maszúd Peszeskján iráni elnök csütörtökön kijelentette, hogy Teherán ellenségei ugyan lecsaphatnak az ország nukleáris létesítményeire, de nem tudják megfosztani attól a képességétől, hogy újakat építsen. Az iráni elnök azután beszélt erről, hogy a The Washington Post című amerikai lap arról számolt be, hogy az Egyesült Államok hírszerzése szerint Izrael az év közepéig valószínűleg megelőző támadást hajt végre Irán atomlétesítményei ellen.
Peszeskján a múlt héten arról beszélt, hogy Irán nem akar atomfegyvert előállítani, mert az Iráni Iszlám Köztársaság által vallott értékekbe nem fér bele ártatlan emberek lemészárlása.
Az iráni televízió által közvetített találkozón Peszeskján egyúttal emlékeztetett Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője 2003-ban kiadott fatvájára, vallásjogi döntvényére, amelyben az ajatollah megtiltotta a tömegpusztító fegyverek gyártását, illetve használatát.
Donald Trump amerikai elnök nemrég arról beszélt, hogy támogatna egy Iránnal kötendő új, hiteles atomalkut, kiemelve, hogy a síita államnak soha nem lehet atomfegyvere. Az elnök ezt megelőzően ugyanakkor rendeletet írt alá az Iránra gyakorolt nyomás legmagasabb szintre emeléséről. Ez utasítást tartalmaz az amerikai pénzügyminisztériumnak, hogy a legnagyobb gazdasági nyomást fejtse ki Iránra szankciók során keresztül, amelyek az iráni olajexportot veszik célba.
A perzsa ország február elején új, közepes hatótávolságú rakétát mutatott be. Irán a rakétavédelmi rendszerének továbbfejlesztett változatát is prezentálta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.