Keresztbe tesznek az ausztrál légi közlekedésnek a kínai hadgyakorlatok
A múlt héten három kínai hajó haditengerészeti gyakorlatsorozatot, közte éleslövészetet hajtott végre az Ausztráliát és Új-Zélandot összekötő forgalmas légi útvonal alatt.

Az Ausztrál Repülésbiztonsági Ügynökség közölte, hogy akkor értesült a gyakorlatokról, amikor egy kereskedelmi járat péntek reggel üzenetet kapott a kínai hajókról.
Ebben a szakaszban még nem tudtuk, hogy valódi üzenetről van-e szó, vagy sem
– mondta Peter Curran, az Air Services Australia vezérigazgató-helyettese egy hétfő esti kormányzati meghallgatáson. „A riasztást egy olyan frekvencián sugározták, amelyet a kereskedelmi pilóták figyelnek, de az ausztrál légiforgalmi irányítók nem” – mondta Curran.
Hozzátette: 49 repülő – néhány haladás közben – volt kénytelen megváltoztatni az útvonalát, hogy elkerülje a lőgyakorlatra kijelölt területet, miután világossá vált, hogy a figyelmeztető üzenetek igazak.
Richard Marles ausztrál védelmi miniszter közölte, hogy
a kínai hajók nemzetközi vizeken tartózkodtak, és a nemzetközi joggal összhangban cselekedtek, de rámutatott, hogy az ausztrál hadihajók általában 12–24 órával előre bejelentik az ilyen gyakorlatokat, hogy a légitársaságoknak legyen idejük alkalmazkodni.
Kína közölte, hogy a manővereket „biztonságos és professzionális módon” hajtották végre.
Peking nem pontosította, hogy a gyakorlatokon használtak-e éleslőszert.
Az ausztrál hadsereg és új-zélandi társszervezete három kínai hadihajót – egy fregattot, egy cirkálót és egy üzemanyagtöltő tartályhajót – figyel azóta, hogy a múlt héten nemzetközi vizeken észlelték őket.
A hajók kedd reggel Tasmániától keletre tartózkodtak – közölte az új-zélandi védelmi minisztérium. Ez az incidens a legutóbbi az Ausztrália és Kína közötti sorozatban, amely Csendes-óceán ázsiai térségének légterében vagy hajózási útvonalain történt.


