BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump és Putyin telefonon beszéltek egymással

Az amerikai elnök bejelentette, hogy beszélt Putyinnal telefonon. Donald Trump szerint az orosz elnök közölte vele, hogy azt akarja, hogy ne haljanak meg emberek az ukrajnai háborúban.

Az amerikai elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal – Donald Trump elmondta, hogy az orosz elnök közölte vele: azt akarja, hogy ne haljanak meg emberek az ukrajnai háborúban – írja a New York Post. 

Trump Putyin
Telefonon beszélt egymással Vlagyir Putyin és Donald Trump / Fotó: AFP

Trump az amerikai elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén adott exkluzív interjút a lapnak. 

„Jobb, ha nem mondom meg” – mondta Trump, amikor megkérdezték, hányszor beszélt a két vezető.

Hozzátette, hogy benyomásai szerint az orosz elnök aggódik a harctéri öldöklés miatt.

Trump szerint Biden szégyent hozott az amerikai nemzetre

A három éve tartó háború „soha nem történt volna meg”, ha ő lett volna az elnök 2022-ben – állította Trump. 

Mindig is jó kapcsolatom volt Putyinnal

– mondta, ellentétben elődjével. „Biden szégyent hozott nemzetünkre. Egy totális szégyenfolt” – tette hozzá. 

Az amerikai elnök közölte azt is, hogy részletes tervei vannak a háború befejezésére.

„Remélem, hogy gyors lesz. Minden nap emberek halnak meg. Ez a háború annyira rossz Ukrajnában. Véget akarok vetni ennek az átkozott dolognak”. Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóhoz szólva, aki péntek este csatlakozott hozzá dolgozószobájában az Air Force One fedélzetén, az elnök azt mondta: „Kezdjük el ezeket a találkozókat. Találkozni akarnak. Minden nap emberek halnak meg. Fiatal, jóképű katonákat ölnek meg. Fiatal férfiakat, mint a fiaim. Mindkét oldalon. Az egész csatatéren” – idézi az amerikai elnököt a New York Post. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.