Aranyrudak, öröklés és pénzmosás: több tízmillió forintot csaltak ki egy német férfitól
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves külföldi férfi ellen, aki 40 millió forintot csalt ki áldozatától azzal a szöveggel, hogy aranyrudakat örökölt. Az 53 éves német sértett 2020 nyarán ismerkedett meg a csalóval, aki akkor azt állította, hogy az Egyesült Államokban él, és hogy 20 darab aranyrudat fog örökölni, amit Németországba akar szállítani, ehhez azonban pénzre van szüksége.

A csaló azt is állította, hogy nem tud utalásokat fogadni, ezért több ismerőse – köztük jelen ügy vádlottjának – számlaadatait adta meg, ahova a sértett az elkövetkező években rendszeresen utalt is pénzt. Természetesen a csaló soha nem rendelkezett aranyrudakkal, a férfi pedig többször utalt az akkor Győrben élő külföldi vádlott számlájára, összesen több mint 40 millió forintot. A csaló a pénzt továbbította más számlákra, onnan vette fel készpénzként – számolt be róla a Kisalföld.
Az ügyészség a 32 éves férfit minősített pénzmosás bűntettével vádolta meg és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés számíthat.
Az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottal szemben pénzbüntetést is szabjon ki a bíróság, valamint utasítsa ki az ország területéről. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
Repülőgépeken hordják az aranyrudakat Amerikába
Donald Trump vámtarifái már az aranypiacot is elérték. Olyan, nagy Wall Street-i bankházak, mint a JPMorgan Chase, Londonból New Yorkba hordják az aranyrudakat, mert a piac az európai fémeket sújtó vámoktól tart, s emiatt kitágult az árrés a két nagy aranypiac között. Az arany jelenleg lényegesen többet ér Manhattanben, mint Londonban.



