Orosz-ukrán béke: fontos kijelentést tett az amerikai külügyminiszter
Marco Rubio külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Ukrajnának területi engedményeket kell tennie Oroszországnak a béke érdekében és hogy sikeresen le tudják zárni a háborút. Rubio ezt akkor mondta, amikor éppen Szaúd-Arábiába, Dzsidda városába repült, hogy magas rangú ukrán tisztviselőkkel tárgyaljon.

Rubio újságíróknak elmondta, hogy a béketárgyalások sikeréhez mindkét félnek nehéz döntéseket kell hoznia: „A legfontosabb, hogy világossá tegyük: Ukrajna hajlandó vállalni a nehéz lépéseket, ahogy Oroszországnak is meg kell hoznia a saját nehéz döntéseit annak érdekében, hogy ez a konfliktus véget érjen – vagy legalábbis valamilyen módon szüneteljen” – számolt be róla a The New York Times.
A külügyminiszter nem árulta el, hogy milyen konkrét megállapodás körvonalazódhat, de hangsúlyozta, hogy mindkét félnek kompromisszumokat kell tennie.
„Mindkét félnek el kell ismernie, hogy ennek a helyzetnek nincs katonai megoldása Oroszország nem képes elfoglalni egész Ukrajnát, és Ukrajnának is rendkívül nehéz lenne belátható időn belül teljesen visszaszorítania az oroszokat az 2014 előtti határok mögé” – tette hozzá. Rubio szerint a jövőbeni tárgyalások egyik kulcskérdése az lesz, hogy Moszkva milyen engedményekre hajlandó. „Egyelőre nem tudjuk, hogy valójában mekkora a távolság a két fél álláspontja között” – jegyezte meg.
A keddi megbeszéléseken várhatóan nem kerül napirendre az a megállapodás, melyet Trump korábban javasolt. Az elnök szerint az Egyesült Államok katonai támogatásáért cserébe Ukrajnának lehetőséget kellene adnia amerikai cégeknek, hogy befektessenek az ország fosszilis energiahordozóiba és ritkaföldfém-készleteibe. Trump szerint ez közvetetten biztonsági garanciát is jelentene Ukrajna számára.



