
Balti káosz: összeomlott az észt kormánykoalíció
A Szociáldemokrata Párt kizárását jelentette be a hárompárti kormánykoalícióból Kristen Michal észt miniszterelnök hétfőn „adópolitikai nézeteltérésekre” hivatkozva.

A Bloomberg értesülései alapján az észt kormánykoalíció így a jobbközép-liberális Reformpárt és az Észtország 200 (Eesti 200) liberális párt szövetségére szűkült, amely jelenleg 52 mandátummal rendelkezik a 101 fős parlamentben.
Összeomlás szélén az észt kormány
Lauri Laanemets, a balközép Szociáldemokrata Párt elnöke a hétfői koalíciós egyeztetések után „hátba szúrásnak” nevezte pártja kizárását a kormányzásból. Elmondása szerint két ok vezetett a koalíció felbomlásához: a Reformpárt és az Eesti 200 jobboldali kormányzásra készül, emellett csökken a Reformpárt népszerűsége.
Kristen Michal reformpárti miniszterelnök egy később tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az új kormánykoalíció eltörli a 2026 elejétől bevezetni tervezett társasági adót.
Első lépésként eltöröljük a különböző adóemeléseket, ideértve a társasági adót is, és előkészítünk egy erre vonatkozó törvényjavaslatot
– mondta a miniszterelnök a kormánykoalícióban történt változásokról beszámoló sajtótájékoztatón. A kormány másik célkitűzésének az egyéni adóterhek csökkentését nevezte.
Járőrhajók védik a tenger alatti vezetékeket - Észtország a NATO 4. cikkelyére hivatkozik
Az elmúlt időszakban több támadás is érte a Balti-tenger alatt húzódó kritikus infrastruktúrát. Észtország most járőrhajót küld ezek védelmére és a NATO 4. cikkelyére hivatkozik.





