Rendkívüli: Orbán Viktor bejelentést tett az indokolatlan áremelkedés megfékezéséről – itt a kormány döntése
Március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán kitett videójában kedd délelőtt. A kormányfő azok után közölte a kormány döntését, hogy reggel a Központi Statisztikai Hivatal ismertette a februári inflációs adatokat , amelyek ismét negatív meglepetést okoztak. Bár az elemzők az áremelkedés lassulását várták a januári 5,5 százalékos ütem után, ha minimálisan is, de gyorsult az infláció.

A miniszterelnök ismertetése szerint az indokolatlan és túlzó áremelkedések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattak az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel.
Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemben
– mondta Orbán, aki hozzátette, hogy ezért március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedő árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.
A kormányfő szerint az elmúlt időszakban a tojásnál ez 40 százalék, a vaj és a tejfölnél pedig 80 százalék volt. „Lássuk be, ez elfogadhatatlan” – fogalmazott.
Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat, és ezt a kormány ellenőrizni is fogja.
Orbán azt is jelezte, hogy ezeket az intézkedéseket május végéig tartják hatályban, akkor felülvizsgálják, és ha szükséges, akkor fenntartják őket. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a túlzott és indokolatlan áremelkedéseknek véget fognak vetni.
A nemzetgazdasági miniszter épp egy hónappal ezelőtt, a januári adatközléssel egy időben lengette be, hogy a kormány visszahozza az árstopokat, az üzengetésbe aztán a miniszterelnök is beszállt, aki az évértékelőn kilátásba helyezte, hogy a kormány kész a kiskereskedelmi árrést korlátozni. „Ha szép szóval nem megy, akkor majd megy hatósági árral” – mondta akkor Orbán Viktor, és utasította Nagy Mártont, hogy tárgyaljon az élelmiszerpiac szereplőivel. Azóta az érdekképviseletektől kezdve a beszállítókon át a egészen a kiskereskedelmi láncokig tárgyalt a miniszter az illetékesekkel, azonban azt nem lehet mondani, hogy meghallgatásra talált volna a kormány üzenete.
Nagy Márton is erre utalt a hét végén a gazdasági évnyitón, amikor azt mondta, hogy a hat nagy élelmiszerláncból csak kettő tudott értékelhető ajánlatot letenni az asztalra, ezért a miniszter egy hetet adott nekik. A kormány vélhetően azért nem várta meg a határidőt, mert március 20-ig tart a KSH adatfelvétele, tehát attól tarthatott, hogy a március inflációban nem jelenik meg az árcsökkentések hatása. Így most a következő lépés már az árstopok visszaállítása lehet, amelyre csak a legvégső esetben kerülhet sor, amit jelenleg minden szereplő szeretne elkerülni.


