Jun Szogjol dél-koreai elnököt kiengedték a börtönből
Szabadon engedték Jun Szogjol hivatalából felfüggesztett dél-koreai elnököt szombaton, miután az ügyészek nem fellebbezték meg azt a bírósági döntést, amely megszüntette a vád alá helyezett vezető ellen lázadás okán kiadott elfogatóparancsot. Jun továbbra sem láthatja el hivatali tisztségét, és folytatódik a büntetőpere, amit azért indítottak ellene, mert december 3-án önkényesen hadiállapot hirdetett ki Dél-Koreában – számolt be a Reuters.

A szöuli központi kerületi bíróság pénteken törölte Jun elfogatóparancsát, a vádemelés időzítésére és a nyomozási eljárás jogszerűségével kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.
„Szeretnék köszönetet mondani a Központi Kerületi Bíróságnak a bátorságáért és eltökéltségéért, amellyel korrigálták a törvénytelenséget” – mondta Jun. Az elnök meghajolt a dél-koreai és amerikai zászlókat lengető, éljenző támogatói előtt a szabadon engedésekor.
A vezető ügyvédei szerint a bírósági döntés „megerősítette, hogy az elnök fogva tartása mind eljárási, mind anyagi szempontból problematikus volt”, és az ítéletet „a jogállamiság helyreállítása felé vezető út kezdetének” nevezték.
A legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt bírálta az ügyészek döntését, és sürgette az alkotmánybíróságot, hogy a lehető leghamarabb távolítsa el Junt a hivatalából.
Az alkotmánybíróság várhatóan napokon belül dönt arról, hogy visszahelyezi vagy eltávolítja posztjáról a politikust.
Tüntetéseket váltott ki Jun Szogjol szabadon engedése
Szombaton Jun mintegy 55 ezer támogatója gyűlt össze Szöul főbb kerületeiben, míg az alkotmánybíróság közelében 32 500-an tüntettek ellene – jelentette a Yonhap hírügynökség a rendőrség nem hivatalos becslésére hivatkozva.
A közvélemény továbbra is nagyrészt Jun ellen foglal állást. A Gallup Korea pénteki felmérése szerint a megkérdezettek 60 százaléka szerint el kellene távolítani őt a hivatalából, míg a marasztalói 35 százaléknyian vannak.
Az ügyészek döntése előtt a politikus több száz támogatója tüntetett a legfőbb ügyészség előtt is.
Jun az első dél-koreai elnök, akit hivatali ideje alatt tartóztattak le, január 15. óta volt őrizetben.
Hadiállapotot hirdetett, most akár halálbüntetést is kaphat – mégsem jelenik meg tárgyalásán a dél-koreai elnök
Jun Szogjol ügyvédei szerint a politikus nem tud megjelenni a bíróságon. A dél-koreai elnök biztonsági kockázatokra hivatkozik, és attól tart, hogy merénylet készülhet ellene.


