Igencsak hirtelen jött a váltás Gyárfás Tamás életében: még bőven gyűjtötte be az elismeréseket a 2017-es úszó-világbajnokság után, minisztériumi kintüntetésre terjesztették fel éppen, a Nemzetközi Úszószövetség akkori elnöke minden idők legjobb vizes világbajnokságaként értékelte a budapesti eseményt, amikor valaki – mint kiderült, zsarolási szándékkal – felkereste, és átadta neki a Portik Tamással 2003–2004-ben zajlott beszélgetéseinek egyes idézeteit. Innen indult a kálváriája – írja a Magyar Nemzet.
Augusztusban volt a vb, szeptemberben jött egy ember, és átadott egy irományt – emlékeztet Gyárfás. Innen indult a kálváriája, ami másodfokon kihirdetett hétéves börtönbüntetésbe torkollott. Hangsúlyozta:
továbbra is ártatlannak vallja magát, az ötéves tárgyalássorozatból legalább két év azzal telt el, hogy a nem létező motivációját keresték
– legalább tíz pontot össze is írtak. Az első az volt, hogy 1993-ban az RTV újságon vitatkoztak. Ismét kiemelte, a nyomozó hatóságnak valójában nem volt kézzelfogható bizonyítéka, kereste a lehetséges okot, amely alapján megvádolhatják. Azonban Tasnádi Péter kivételével a 62 tanúból egy sem állította, hogy bárkit arra kért volna, ölje meg Fenyő János médimogult.
Már a mostani, 2018-ban kezdődött időszak is megviselte, a börtönre viszont nem lehet felkészülni szerinte. Hozzátette, még jó magaviselet esetén is öt év három hónapot ülnie kell. Egy ideig talán számolja majd a napokat, de nincs elképzelése mivel tölti majd az idejét.
Még most is muszáj hinnem abban, hogy senkit sem lehet ártatlanul elítélni. Ez nem egy játékfilm. Ez az életem. Ennyi volt
– zárta a beszélgetést az egykor ünnepelt sportdiplomata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.