BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Merz közeli munkatársa lesz az új német külügyminiszter

Johann Wadepuhl szerint a legnagyobb fenyegetést Oroszország jelenti. A leendő külügyminiszternek nincs problémája a nyugati fegyverek orosz célpontok elleni bevetésével és szívesen adnak Taurus rakétákat is Ukrajnának.

Az új német kormányban Johann Wadephul lesz a külügyminiszter –  jelentette be hétfőn a Kereszténydemokrata Unió (CDU). Wadephul Friedrich Merz leendő kancellár közeli munkatársa, tavaly decemberben elkísérte őt kijevi látogatására is.

CDU election campaign - Flensburg
Johann Wadephl, a német kormány új külügyminisztere / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Nemrég egy berlini konferencián a leendő külügyminiszter arról beszélt, hogy az életünkre, jogrendszerünkre, sőt a fizikai létezésünkre Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt. Egy a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak adott interjúban pedig arról beszél, hogy 

Vlagyimir Putyin orosz elnök felforgató, agresszív és ki van éhezve a hódításra.

Már akkor amellett érvelt, hogy engedélyezni kellene Kijevnek az orosz területek elleni csapásokat a nyugati országoktól kapott fegyverekkel, amikor ezt az eszkalációtól tartva mindenki ellenezte. Támogatja továbbá azt is, hogy Taurus manőverező robotrepülőgépeket szállítsanak Ukrajnának, amit a leendő kancellár sem zárt ki.

Az új német kormány május 6-án léphet hivatalba, miután megállapodás született a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) közötti koalícióról.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.