BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Parajdi sóbánya: válságstábot hoztak létre, annál is nagyobb lehet a baj, mint azt eddig gondolták

Súlyosbodik a katasztrófa Parajdon, ahol szerdán is esik az eső, sőt csütörtökre további csapadékot jeleztek a meteorológusok. A helyiek szerint lehetett volna tenni a természeti csapás ellen, ami súlyosabb lehet, mint ahogyan azt a hatóságok állítják. A parajdi sóbánya a helyi idegenforgalom motorja, így a Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére.

Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, a helyiek szerint több víznyelő is keletkezett, amelyen keresztül a víz betör a helyiségbe. Parajdon szerdán is esik az eső, a meteorológusok továbbra is esős időre figyelmeztetnek. A parajdi sóbánya egy része talán menthető.

parajdi sóbánya Healing Salt Mines: Discover the magic micro-climate deep beneath Romania, parajd sóbánya
A parajdi sóbánya a helyi idegenforgalom motorja / Fotó: Iacob Danny / Barcroft Images

A helyi sajtó helyszíni beszámolói szerint 

a község lakosainak körében nagy az elkeseredés, attól tartanak, hogy beomlik a bánya, és azt tartják, sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt a hatóságok állítják.

Az az általános vélemény, hogy a jelenlegi helyzetet meg lehetett volna előzni, ha az illetékesek időben beavatkoznak, hiszen évek óta tudni lehet a vízszivárgásról. Azt is kifogásolják, hogy a bányát működtető Országos Sóipari Társaság (Salrom) nem kommunikál kielégítően a helyzet súlyosságáról.

A parajdi sóbánya katasztrófájával a helyi turizmus motorja esett el

A Hargita megyei község lakosai attól tartanak, hogy a bánya bezárásával a Parajdnak és környékének megélhetést biztosító turisták is elmaradnak. Nyágrus László polgármester szerint szakemberek bevonásával áthidaló megoldásokat kell találni ahhoz, hogy a sóbánya bezárása esetén meg tudják tartani a környéken a turistákat, amiben segít, hogy az elmúlt években számos turisztikai attrakció épült. Kiemelte: mindezzel együtt Parajd és a térség idegenforgalmának a sóbánya a motorja.

Hargita mindent megtesz a károk enyhítésére

Bíró Barna-Botond, Hargita megye önkormányzatának elnöke csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében bejelentette, hogy válságkezelő csoportot hívott össze a parajdi sóbánya ügyében, hogy „gyors, összehangolt és hatékony fellépéssel megvédjék a közösség jövőjét, a helyi turizmust”.

A bánya megmentését célzó, elengedhetetlen, sürgős műszaki beavatkozások mellett átfogó turizmusmentő kampányra is szükség van, amely új lendületet adhat a térségnek.

Azt kérte a szakemberektől – turisztikai szakértőktől és térségfejlesztéshez értőktől –, hogy még a héten találkozzanak a parajdi vállalkozókkal, hallgassák meg álláspontjukat, és utána dolgozzanak ki javaslatot, amely alapján a megyei önkormányzat „országos turisztikai felhívással” fordulhat a magyar vagy a román kormányhoz segítségért – részletezte Bíró Barna-Botond.

A csoportot Szabó Károly, a Visit Hargita igazgatója vezeti, tagja Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium és a Mini Erdély Park megálmodója, Trucza Adorján, a Taste of Transylvania alapítója és Razvan Pascu turisztikai marketingszakember, Hargita megye hivatalos turisztikai nagykövete.

Parajd lakosainak 80 százaléka a turizmusból él – emlékeztetett a tanácselnök, aki szerint a megyei önkormányzat elkötelezett amellett, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel támogassa a helyreállítási munkálatokat és a turizmus újraindítását.

Parajdon május 8-án helyi szintű veszélyhelyzetet hirdettek, amelyet pénteken június 6-ig meghosszabbítottak a bányába betörő víz miatt.

A Hargita megyei önkormányzat 400 ezer lejes (32 millió forint) gyorssegélyt szavazott meg a község számára a sóbányát veszélyeztető vízbetörés megfékezésére.

A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek keresnek fel. A felszín alatt 120 méterre található csarnokokban játszóterek, foglalkoztató- és kikapcsolódási terek, ökumenikus kápolna és moziterem várja a turistákat. Jótékony mikroklímája miatt egészségeseknek és betegeknek is ajánlott időt tölteni a tárnákban, ami segíti a relaxációt, a szervezet regenerálódását, és számos egészségi panaszra is javallott.

Megszólalt Orbán Viktor a parajdi sóbánya ügyében

A miniszterelnök csatlakozott azok sorához, akik segítséget ajánlottak fel a parajdi sóbánya megmentésére és mihamarabbi üzembe helyezésére. Orbán Viktort is megérintette a katasztrófahelyzet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.