BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Többtucatnyi magyar állampolgárt menekítettek ki Izraelből

A közel-keleti helyzet romlása miatt evakuációs műveletek zajlanak a régióban, Magyarország 87 magyar és egy amerikai állampolgárt menekített ki Izraelből. A műveletben a Magyar Honvédség A319 típusú repülőgépét vetették be.

A Magyar Honvédség A319 típusú repülőgépe biztonságban hazaérkezett, így a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésének köszönhetően 87 magyar és egy amerikai állampolgárt sikerült kihozni Izraelből – írta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a közösségi médiában.

Többtucatnyi magyar állampolgárt menekítettek ki Izraelből
A Magyar Honvédség A319 típusú repülőgépe / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Facebook

A külügyminisztérium szerint azokat a magyarokat, akik Izraelből kérték a kimenekítésüket, először autóbusszal el kellett vinni az izraeli–egyiptomi határhoz, onnan pedig autóbusszal lehet lejuttatni őket Sharm el-Sheik repülőterére, ahova már a Magyar Honvédség gépe ment értük.

A közel-keleti helyzet romlása miatt evakuációs műveletek zajlanak, az elmúlt napokban 13 magyar állampolgár hagyta el Jordániát a magyar és szlovák kormány közös evakuációs akciójának részeként. A lengyel külügyminisztérium közlése szerint mintegy 200 lengyel állampolgárt evakuálnak buszokkal Jordániába, ahonnan repülővel térhetnek haza Varsóba.

Csehország külügyminisztériuma hasonló lépéseket jelentett be: az állampolgároknak a tel-avivi nagykövetségen kell jelentkezniük, ha élni kívánnak a hazaszállítás lehetőségével.

Izraeli–iráni háború: ezek a befektetések védhetnek meg a bombáktól

Alapvető változást hoz a Közel-Keleten a péntek hajnali, Irán ellen indított izraeli támadás, ami a befektetésekben is új helyzetet jelent. Az izraeli–iráni háború miatt a krónikus volatilitás, a magas energiaárak és a tartós geopolitikai feszültség mostantól alapvető adottságok a piacok számára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.