Árbevétel nélkül is nyereséget csinált a volt miniszterelnök vállalkozása
A 2011-es alapítása óta Bajnai Gordon tulajdonában lévő EBIT Consulting Kft. – amelyben áprilisban élettársa is tulajdonostárs lett – tavaly úgy lett nyereséges, hogy a vállalatnak egyetlen forint árbevétele sem volt.

Ezt a cég úgy érte el, hogy a pénzügyi bevételek soron 307 millió forintot könyvelt el, ami azt jelenti, hogy a vállalat 279 millió forintos nyereséggel zárta a tavalyi évet – írja a Tényellenőr, hozzátéve, hogy a tavalyi évet lezáró pénzügyi beszámoló kiegészítő mellékletéből az is kiderül, hogy a 307 846 ezer forint pénzügyi bevételből 194 675 ezer forint kapott osztalék, míg 113 171 ezer forint a devizás tételek árfolyamnyeresége.
A portál által megkérdezett szakértő szerint
könnyen lehet, hogy az osztalék forrása az EBIT Consulting Datadat Professionalban lévő részesedése.
Bajnai Gordon ugyanis pont ezen a cégen keresztül volt tulajdonos az ex-DatAdat-háló több tagjában, így 2017 és 2024 között a DatAdat Professional Kft.-ban is, amelyet mára AVSF Magyarország Kft.-re kereszteltek át.
A DatAdat csoport az Action for Democracytől származó amerikai támogatások fő nyertese volt. A Nemzeti Információs Központ jelentése szerint a DatAdat Professional Kft.-hez 2022-ben 147 millió forint került, de a Márki-Zay Péter által képviselt Mindenki Magyarországa Mozgalomnak juttatott 1,8 milliárd forintból is közvetve további 1,4 milliárd forint a DatAdahoz került.
Bajnai 2024. április 15-én kiszállt a DatAdatból, ahogy egyébként ugyanezen a napon Szigetvári Viktor, dr. Molnár István és Dessewffy Tibor is.