Ukrajna kíméletlenül megfenyegette Magyarországot, bosszút fog állni: „Nem tűrjük az ilyen tiszteletlenséget”
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán azt írta: „Magyarország azon döntése, hogy beutazási tilalmat rendel el a területére három ukrán katonai tisztviselővel szemben, megalapozatlan és abszurd” – fogalmazott az ukrán diplomácia vezetője.

„Elutasítjuk Magyarország manipulációit, és nem tűrjük az ilyen tiszteletlenséget katonáinkkal szemben. Ukrajna fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen” – fűzte hozzá.
Sebestyén miatt lépett a külügy
Magyarország nem hagyja következmények nélkül, hogy egy magyar állampolgárságú férfit ukrán sorozók halálra vertek. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a magyar kormány kitiltotta azt a három ukrajnai vezetőt, akik felelősek a kényszersorozásért. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar–üzbég gazdasági vegyes bizottság ülését követő közös sajtótájékoztatón kitért Sebestyén József esetére, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek Ukrajnában. Rámutatott, hogy az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.
Emlékeztetett arra, hogy
mivel ennek már magyar áldozata is van, a kormány előző nap kezdeményezte három személy szankciós listára helyezését Brüsszelben.
Elmondta, hogy az ukrán szárazföldi haderő személyügyi főnökéről, a Nyugati Műveleti Parancsnokság parancsnokáról és a védelmi minisztérium mozgósításért felelős főosztályvezetőjéről van szó.
Mindaddig, amíg ez megtörténik, intézkedtünk arról, hogy mind a három embert kitiltsuk Magyarország területéről.



