BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Előre szóltak, most bekövetkezett: kitört a mágneses vihar a Földön – ezekkel a következményekkel kell számolni

Számos kihatása lehet, de az egyelőre nem jelenthető ki biztosan, hogy az emberi egészséget is veszélyeztetné. Kitört a mágneses vihar a Földön, ennek hátterében egy augusztus 5-én bekövetkezett M4,4-es napkitörés áll.

Ahogyan azt előre jelezték, kitört a mágneses vihar a Földön. „A korábban előre jelzett mágneses vihar elkezdődött a Földön” – jelentette néhány órával ezelőtt az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetének Napcsillagászati Laboratóriuma.

kitört a mágneses vihar a Földön
Kitört a mágneses vihar a Földön: ezek a következményei / Fotó: Hussein Faleh

Ahogy arról a Világgazdaság korábban beszámolt, augusztus második hétvégéjén két hónapja nem látott erősségű mágneses vihar csap le a Földre. Ennek hátterében egy augusztus 5-én bekövetkezett M4,4-es napkitörés áll.

Ez végül erősebb geomágneses következményekkel jár, mint amire számítottak. A robbanás utáni plazmafelhő nem közvetlenül a Föld felé, hanem oldalirányban, körülbelül 45 fokos szögben repült, emiatt a tudósok azt feltételezték, hogy ez vagy egyáltalán nem érinti a bolygót, vagy a kidobódott napanyag a periferikus, ritka területein éri el.

Csakhogy a legutóbbi újraszámítás után a modellek már azt mutatták, hogy a Földet egy nagy sebességgel száguldó felhőmag fogja eltalálni, és a mágneses mezőre gyakorolt hatás sokkal erősebb lehet.

Kitört a mágneses vihar a Földön: ezek a következményei

Egy G1.0-s erősségű vihar van kialakulóban – idézte a tudományos jelentést a Ria. A mágneses viharok következményei a következők:

  • megzavarják az energiarendszereket,
  • befolyásolják a madarak és állatok vonulási útvonalait. 
  • Az erős viharok megzavarják a rövidhullámú kommunikációs és navigációs rendszereket,
  • illetve feszültségkimaradásokat okozhatnak az ipari hálózatokban.
  • Ezenkívül a fokozott naptevékenység kiterjesztheti a sarki fény megfigyelésének lehetőségét.

Arra a kérdésre egyelőre nincs egyértelmű válasz, hogy a mágneses viharok hatással vannak-e az emberi egészségre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.