A szavazatok 15 százalékának összeszámlálása után jelentős előnyt épített fel Andrej Babis volt kormányfő pártja, a populista ANO: 39,3 százalékon áll, míg a jelenlegi miniszterelnök vezette Spolu (Együtt) 19,3 százalékon.
Ez azonban semmit nem jelent, mert először a kisebb szavazókörzetekben végeznek a számolással, ahol az ANO és a többi ellenzéki párt erősebb, míg a Spolu a nagyobb városokban teljesít jobban – emlékeztetett a Reuters.
A szavazóhelyiségek délután kettőkor zártak, a végeredmény közlése kissé csúszhat, mert az idén először van lehetőség a levélben szavazásra.
A kétnapos parlamenti választás
szóló népszavazás volt négy inflációval és költségvetési szigorítással terhes év után. Már a voksolás előtt Babis pártja a toronymagas esélyes, de
az előrejelzések szerint nem szerzi meg a többséget a törvényhozásban.
Az ANO kizárta, hogy koalíciós megállapodást kössön a jelenleg kormányzó pártokkal vagy a liberális Kalózokkal, amelyek tavalyig tagjai voltak a kabinetnek.
Ez azt jelenti, hogy a Motorosok pártjára lesz kénytelen támaszkodni, amelyik ellenzi a robbanómotorok kivezetését , amelyet az Európai Unió 2025-ig tervez. Lehetséges partner még a radikális jobboldali SPD vagy a szélsőbaloldali Staciol, az utóbbi azonban az első részeredmények szerint nem éri el a bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, 4,7 százalékon áll.
A cseh rádió internetes oldala szerint magas volt a részvétel a pénteki-szombati választáson, országosan meghaladta az 50 százalékot, Prágában már szombat délelőtt a hatvanat.
A 2020-as években kormányzó baloldali cseh koalíció időszakában egyértelmű a kép, ha a magyar és a cseh fizetőeszköz teljesítményét hasonlítjuk össze. A forint árfolyama a cseh korona ellenében határozottan erősödött, de vajon ebből olvassuk-e ki, miért valószínű, hogy a szombaton záruló cseh választásokat Orbán Viktor szövetségese, Andrej Babis jobboldali ANO pártja nyeri? Elemzés, mi vár a cseh gazdaságra, ha a patrióták kerülnek hatalomra. Bővebben>>>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.