BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új mentőkocsik árasztják el Magyarországot heteken belül

A következő hetekben 101 új mentőkocsit állít forgalomba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). A 9 milliárd forintos beruházással a flotta átlagéletkora 7 évre csökken.

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.

új mentőkocsi
Fontos beruházás: 101 vadonatúj mentőkocsi áll forgalomba heteken belül

Új mentőkocsi: az átlagéletkoruk 7 évre csökken

Fülöp Attila felhívta rá a figyelmet, hogy a segítő szakmákban, mint a mentősök, nincsen karácsony és ünnepnap, az emberek mindig számíthatnak az itt dolgozók segítségére, ha baj van. Elmondta, hogy 2010 óta 1167 mentőgépkocsi cseréje valósult meg, de az új járművek önmagukban nem érnek semmit, ha nincsenek felkészült és elkötelezett mentősök, akik a legnehezebb napokban is vigyáznak a magyar emberek életére.

A mostani járműbeszerzés értéke 9 milliárd forint.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője úgy fogalmazott, hogy a most rendszerbe állított mentőautó a legmodernebbek közé tartozik világszinten, technikai megoldásai és biztonsági felszereltsége pedig egy S-osztályú Mercedes személyautó szintjének felel meg.

Az új járműbeszerzéssel az OMSZ flottájának átlagéletkora 7 évre csökken.

Szólt arról is, hogy a karácsonyi ünnepek alatt országszerte tízezer esetet láttak el az OMSZ munkatársai, míg az ügyeletben ennek kétszeresét, 20 ezer beteget fogadtak, és a következő napok is mozgalmasnak ígérkeznek. Szilveszter után is lesz egy többnapos időszak, amikor az alapellátás és a szakrendelések szünetelnek, de a mentők az ünnepi időszakban is készenlétben állnak – jegyezte meg.

Megerősített szolgálattal készül az OMSZ szilveszterre

Győrfi Pál kiemelte: megerősített szolgálattal készülnek szilveszterre, Budapesten és a nagyvárosokban plusz egységek állnak szolgálatba, és mentőirányítás létszámát is megemelik. 

A legtöbb riasztás este 10 és hajnali 3-4 óra között van, elsősorban Budapest belvárosi területére koncentrálódnak a hívások.

Az OMSZ szóvivője a pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire is felhívta a figyelmet. Az elmúlt években két halálos tűzijáték-baleset is történt, amikor az eszközt használók az indítócső fölé hajoltak, és a rakéta fejen találta őket. Pénteken az ünnepi időszak első petárdabalesete is megtörtént, Pest megyében egy 15 éves fiú kezét roncsolta egy pirotechnikai eszköz.

Győrfi Pál hangsúlyozta: az illegálisan beszerzett és otthon barkácsolt eszközök különösen veszélyesek, ezért inkább a trombita használatára ösztönöznék az embereket.

A mostani járműbeszerzést még októberben jelentette be Takács Péter államtitkár, budapesti Hősök terén az év végéig érkező 101 gépkocsiból húszat mutattak be.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.