Hová tűnt egymilliárd forint? Titokzatos dán pénzek és el nem készült iskola Bódis Kriszta alapítványánál
Bódis Kriszta Van Helyed Alapítványa állítólag jelentős összeget, 22 millió dán korona (mintegy 1,15 milliárd forintnyi) támogatást kapott a dán Villum Foundationtől az elmúlt években, elsősorban roma fiatalok oktatását szolgáló iskola és kollégium létesítésére. Az alapítvány nyilvános beszámolóiban nem szerepel ennek a támogatásnak a nyoma, így nem látható, hogy a pénzt mire fordították volna – írja az Ellenpont.

Az Ellenpont egy névtelenséget kérő, az alapítvány belső ügyeibe állítólag betekintéssel bíró forrásra hivatkozva azt állítja, hogy az iskolaépítési projekt az alapítványban fel sem merült, és ilyen intézmény ma sem működik a szervezet fenntartásában. A forrás szerint a támogatás tényéről sem tudtak az alapítvány munkatársai Bódis Krisztán kívül.
A bennfentes azt is megjegyezte, hogy kollégiumot ugyan működtetett a Van Helyed Alapítvány, de azt nem pályázati pénzből, hanem állami felajánlásból tette. Mivel a Mogyoródi úton található épület most új, tehetséggondozói funkciót kap, Bódisék alapítványa azt az épületet is elhagyja.
A Villum Foundation szigorú beszámolási kötelezettséget ír elő a kedvezményezetteknek, ugyanakkor a lap megkeresésére a dán alapítvány a cikk megjelenéséig nem reagált. Bódis Krisztát is kereste az Ellenpont, de választ cikkük megjelenéséig nem kaptak tőle, a politikus csupán közösségi oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben arra panaszkodik, hogy új erővel folytatódik a Fidesz rágalomhadjárata.
Orbán Viktor elárulta, valójában mire képes a magyar gazdaság: teljes átállás jön, óriási a tét
Ötszázalékos növekedéssel számolhat a magyar gazdaság idén, ami az orosz–ukrán háború által okozott nehézségek ellenére képes kitermelni a 11 százalékos minimálbér-emelést, segíti a fiatalokat az otthonteremtésben, támogatja az édesanyákat komoly adókedvezmények formájában – jelentette ki Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjúban.


