BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Durva fegyverkezésbe kezdett Románia: minden korábbinál több pénzt fordítanak a hadseregre – kiderült, mire készülnek

Keleti szomszédaink túlszárnyalják a NATO által meghatározott célt is. Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait.

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot – jelentette be pénteken a Radu Miruta, Románia miniszterelnök-helyettese, a védelmi tárca vezetője.

Románia, román hadsereg, fegyverkezés
védelmi kiadások, védelmi költségvetés
Románia jelentősen növeli védelmi kiadásait / Fotó: Balta Mihaita Sorin / Shutterstock

Az Agerpres román hírügynökség által idézett védelmi miniszter szerint ez a költségvetési tétel a bruttó hazai termék (GDP) 2,45 százalékának felel meg. A teljes összeg 38 százalékát fordítják haderőfejlesztésre. Hozzátette, hogy a minisztérium költségvetése fedezi a modernizációs programok folytatását, a stratégiai katonai infrastruktúrába irányuló beruházásokat, a román katonák külföldi missziókban való részvételét, a NATO- és EU-kötelezettségek teljesítését, valamint 3000 önkéntes fiatal katonai alapképzését is.

A miniszter leszögezte, hogy a védelmi kiadásokat átláthatóan és hatékonyan kell felhasználni, mivel a hadsereg finanszírozása nem luxus, hanem az ország biztonságának garanciája. A tárcavezető az idei állami költségvetés parlamenti jóváhagyása után ismertette pénteken a védelmi minisztérium büdzséjének keretszámait.

Az önkéntes tartalékos rendszert is bevezetett Románia

Romániában januárban lépett hatályba az önkéntes katonai szolgálatról szóló törvény, amelynek értelmében a tárca négy hónapos katonai alapkiképzéseket szervez 18 és 35 év közötti, a szolgálatra önkéntesen jelentkező fiatal férfiak és nők számára, akik a felkészítő után az operatív tartalékos állomány tagjaivá válnak.

A bukaresti Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) az ukrajnai háború kirobbanását követően, 2022-ben döntött arról, hogy a védelmi kiadásokat a GDP 2 százalékáról 2,5 százalékra emelik, ezt a szintet azonban a valóságban Románia nem érte el: a védelmi kiadások a 2024-ben a GDP 2,2 százalékát tették ki, tavaly pedig – becslések szerint – a GDP 2,28 százalékának megfelelő összeget.

A román védelmi miniszter tavaly augusztusban közölte, hogy a hágai NATO-csúcson született megállapodás értelmében Románia vállalta, hogy a GDP 3,5 százalékának megfelelő összeget költ haderőfejlesztésre és a hadsereg humán erőforrásának motiválására, további 1,5 százalékot katonai célokra is használható civil beruházásokra. A haderőfejlesztés jelentős részét (9,5 milliárd euró értékben) Románia az Európai Biztonsági Akcióprogram (SAFE) keretében rendelkezésére álló 16,68 milliárd eurós kedvezményes hitelkeretből akarja megvalósítani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.