BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi nap vár Magyarországra: érkezik Trump utódja, hozza magával Amerika pénzügyi védőpajzsát – Orbán Viktor előre elmondta, mire van szüksége

Nemsokára Magyarországra érkezik JD Vance amerikai alelnök, akit már sokan Donald Trump utódjaként emlegetnek. Vance látogatása során nagy valószínűséggel meg fogja vitatni Orbán Viktorral a sokat emlegetett pénzügyi védőpajzs részleteit, melyről a miniszterelnök korábban elmondta, hogy nem egy azonnali támogatás a lényege, hanem egyfajta biztosíték, mely csak krízishelyzetben lépne életbe.

JD Vance április 7-én Budapestre érkezik, ahol a hivatalos program középpontjában a magyar–amerikai gazdasági együttműködés és a pénzügyi védőpajzs részletei állnak. Az alelnök Orbán Viktorral tárgyal, közös sajtótájékoztatót tartanak a Karmelitában, majd nyilvános rendezvényen is felszólalnak, miközben a háttérben zajló egyeztetéseken végleg megállapodnak a pénzügyi védőpajzs részleteiben, biztosítékaiban.

Történelmi nap vár Magyarországra: érkezik Trump utódja, hozza magával Amerika pénzügyi védőpajzsát – Orbán Viktor előre elmondta, mire van szüksége
Történelmi nap vár Magyarországra: érkezik Trump utódja, hozza magával Amerika pénzügyi védőpajzsát – Orbán Viktor előre elmondta, mire van szüksége / Fotó: AFP

Fontos tisztázni, mit takar a pénzügyi védőpajzs

A miniszterelnök a Hajdú Péternek adott interjúban beszélt arról, hogy Washingtonban személyesen kérte Donald Trump támogatását egy ilyen konstrukció kialakítására. A pénzügyi védőpajzs lényege nem az, hogy Magyarország azonnal forrásokat kapjon, hanem hogy egy előre letárgyalt mechanizmus álljon rendelkezésre, melyet szükség esetén gyorsan lehívhat. Orbán Viktor hangsúlyozta: 

nem klasszikus mentőcsomagot akar, mert az a piacok számára válságjelzés lenne, hanem egyfajta biztosítékot, mely csak krízishelyzetben lépne életbe.

Ez a megközelítés több szempontból is eltér a hagyományos nemzetközi pénzügyi együttműködésektől. Egyrészt nem intézményi – például IMF-típusú – konstrukcióról van szó, hanem kétoldalú, politikai alapú megállapodásról. Másrészt a hangsúly a megelőzésen van: a kormány célja, hogy egy esetleges pénzügyi nyomás – például uniós források visszatartása vagy piaci sokk – esetén ne kelljen kapkodva tárgyalni, hanem legyen egy kész eszköz.

A miniszterelnök szerint az ilyen megállapodások az amerikai elnöki rendszer sajátosságai miatt személyesek. Ez azt jelenti, hogy a konstrukció nem pusztán államok közötti, hanem vezetők közötti politikai bizalomra épül. Ebből következik az egyik legfontosabb kockázat: a pénzügyi védőpajzs addig működhet ebben a formában, amíg ugyanaz a politikai vezetés van hatalmon Washingtonban. 

Rengeteg amerikai beruházás jött Magyarországra, hála Trumpnak

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Donald Trump elnöksége alatt több mint húsz amerikai beruházás érkezett Magyarországra, döntően magas hozzáadott értékű technológiai területeken. Emellett energetikai és hadipari együttműködések is létrejöttek, ami azt mutatja, hogy a két ország kapcsolata túlmutat a diplomácián, és egyre inkább gazdasági integráció irányába mozdul.

A pénzügyi védőpajzs tehát ebbe a szélesebb együttműködésbe illeszkedik. A cél egy olyan több lábon álló kapcsolat, mely 

  • egyszerre biztosít beruházásokat, technológiai együttműködést 
  • és – szükség esetén – pénzügyi stabilitást. 

Két napot tölt Magyarországon JD Vance

Többek között az említettek miatt érkezik JD Vance amerikai alelnök Budapestre április 7-én. Az alelnök nálunk töltött két napjában tárgyal Orbán Viktorral, és több nyilvános eseményen is részt vesz. A hivatalos program egyik kiemelt eleme a Karmelita kolostorban tartott közös sajtótájékoztató, mely kedden 13:20-kor kezdődik, és várhatóan a gazdasági együttműködés, valamint a folyamatban lévő tárgyalások is napirendre kerülnek.

A háttérben zajló egyeztetések között szerepelhet a pénzügyi védőpajzs részleteinek kidolgozása is.

A program része egy nagyszabású rendezvény is az MTK Sportparkban, ahol az amerikai alelnök és a magyar miniszterelnök is beszédet mond. A magyar–amerikai barátság napja alkalmából szervezett esemény politikai üzenete egyértelmű: a két ország közötti kapcsolatot nemcsak kormányzati, hanem társadalmi szinten is erősíteni kívánják.

A látogatás időzítése sem véletlen. A választások előtti időszakban egy ilyen magas szintű amerikai jelenlét politikai és gazdasági értelemben is erős jelzés. Egyrészt megerősíti a folyamatban lévő együttműködéseket, másrészt azt sugallja, hogy a magyar kormány számíthat Washington támogatására.

Vance lehet Trump utódja?

Sokan már most úgy tekintenek Vance alelnökre, mint Trump utódjára, de a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A 2028-as republikánus elnökjelöltségért folytatott küzdelem még a hivatalos kampány kezdete előtt érdekes fordulatot vett, ugyanis Marco Rubio külügyminiszter gyorsan növeli támogatottságát, de az alelnök továbbra is az egyértelmű favorit: a Konzervatív Politikai Akciókonferencia (CPAC) idei szavazásán 53 százalékkal első helyen végzett. Ez a támogatottság magasabb, mint bármelyik más jelölté a CPAC történetében Donald Trump kivételével.

Ugyanakkor Marco Rubio gyorsan növeli politikai súlyát. A floridai szenátor és külügyminiszter a CPAC szavazásán 35 százalékot szerzett, míg tavaly mindössze 3 százalékot kapott. Rubio feladatainak bővülése, így a venezuelai amerikai műveletek és az Irán elleni hónapokig tartó csapások során szerzett láthatósága növelte az elnökválasztási esélyeit.

Vance és Rubio hangsúlyozzák, hogy közöttük nincs rivalizálás. 

Vance szerint „Marco a legközelebbi barátom a kabinetben”, és hozzátette: „Érdekes, hogy a média mindig próbál konfliktust kreálni, ahol nincs.” Rubio pedig jelezte, hogy támogatja Vance esetleges indulását: „Ha JD Vance elindul, ő lesz a jelöltünk, és én az elsők között leszek, aki támogatja.”

Orbán Viktor 1:14:30-nál beszél a pénzügyi védőpajzsról a Hajdú Péterrel készült interjújában:

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.