BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zelenszkij nekiment Izraelnek – a vád szerint Netanjahu is beszállt az orosz üzletbe

Ukrajna azzal vádolja Izraelt, hogy oroszok által megszállt területekről származó, „ellopott” gabonát fogad be kikötőiben. Zelenszkij szerint ezt nem lehet legitim kereskedelemnek tekinteni.

Az ukrán elnök kedden élesen bírálta Izraelt amiatt, hogy állítása szerint olyan gabonaszállítmányok érkezhettek az ország kikötőibe, amelyeket Oroszország az általa megszállt ukrán területekről szerzett meg. 

Volodimir Zelenszkij (Fotó: AFP)
Zelenszkij nekiment Izraelnek / Fotó: AFP

Kijev szerint ezek a szállítmányok illegálisak, és az orosz megszállásból származó „ellopott” terményeknek minősülnek.

A DW cikke szerint az ukrán külügyminisztérium már hétfőn berendelte Izrael nagykövetét. Andrij Szibiha külügyminiszter bírálta Izraelt, amiért szerinte nem lépett fel kellőképpen az ilyen eredetű áruk bejutása ellen.

Volodimir Zelenszkij  közösségi médiában közzétett nyilatkozatában azt írta: „Egy újabb ilyen gabonát szállító hajó érkezett egy izraeli kikötőbe, és éppen kirakodásra készül. Ez nem – és nem is lehet – legitim üzlet.” 

Hozzátette: az izraeli hatóságoknak tisztában kell lenniük azzal, milyen rakomány érkezik az országba.

Izrael ugyanakkor visszautasította a vádakat. 

Gideon Száár izraeli külügyminiszter korábban azt közölte ukrán kollégájával, hogy Kijev nem szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy a szóban forgó gabona valóban lopott lenne. Emellett hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű vitákat nem a médián keresztül kellene rendezni, különösen „baráti országok” között.

A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov nem kívánt érdemben reagálni az ügyre, mondván, hogy azt Izraelnek és Ukrajnának kell egymás között rendeznie.

Ukrajna álláspontja szerint minden mezőgazdasági termény, amely az Oroszország által megszállt területekről – beleértve a 2014-ben annektált Krímet és a 2022 óta elfoglalt régiókat – származik, illegálisan került orosz kézbe. Zelenszkij szerint Moszkva „szisztematikusan lefoglalja” a gabonát ezeken a területeken, majd különböző csatornákon keresztül exportálja.

Az ukrán elnök bejelentette, hogy kormánya szankciós csomagot készít elő mindazok ellen, akik részt vesznek a szállításban vagy hasznot húznak az üzletből.

Az Európai Unió is figyelemmel kíséri az ügyet. Az EU külügyi szóvivője jelezte: Brüsszel „kész” szankciókat bevezetni, amennyiben bebizonyosodik, hogy izraeli szereplők is közreműködnek az orosz háborús erőfeszítéseket finanszírozó kereskedelemben. Az eset kapcsán az EU már felvette a kapcsolatot az izraeli külügyminisztériummal.

A szankciók bevezetéséhez ugyanakkor az EU mind a 27 tagállamának egyhangú támogatására van szükség, ami korábban több hasonló intézkedésnél is késedelmet okozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.