BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megyei közgyűlés: különleges gazdasági övezet létesítését kezdeményezték Mosonmagyaróváron

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A megyei közgyűlés rendkívüli ülésén megszavazta a különleges gazdasági övezet Mosonmagyaróváron történő létesítéséről szóló határozatot.

„Különleges gazdasági övezet kialakítását támogatja a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat Mosonmagyaróváron, az erről szóló határozatot a pénteken tartott rendkívüli közgyűlésen fogadták el a képviselők” – közölte az önkormányzat.

Németh Zoltán, az önkormányzat elnöke a határozat ismertetésében kiemelte, hogy a különleges gazdasági övezetté nyilvánítást Mosonmagyaróvár önkormányzata kezdeményezte, amivel a megyei önkormányzat egyetért.

„A cél, hogy elősegítsék azon gazdasági területek feltárását, ahol olyan gazdasági környezet jöhet létre, ahol a megyei önkormányzat által megállapított, kedvező adókörnyezet segíti a betelepülő befektetőket.

A cégek beruházásai pedig a térség gazdaságát erősítik” – mondta Németh Zoltán.

A megyei önkormányzat szeretné elérni azt is, hogy állami beruházásként épüljön meg a tervezett, az 1-es és a 86-os utat összekötő út, amely lehetővé tenné új iparterületek feltárását, egyben lehetőséget teremtene, hogy a forgalom elkerülje Mosonmagyaróvár Moson településrészét.

Az elfogadott határozat előterjesztése szerint négy mosonmagyaróvári cég – az Immo Reál Kft., a Milüp Kft., a Moson Projekt Kft. és az Alas Minerals Hungaria Kft.

– kezdeményezte a mosonmagyaróvári képviselő-testületnél a terület különleges gazdasági övezetté nyilvánítását. Az Alas Minerals Hungaria Kft. ötmilliárd forintot meghaladó ipari beruházást szeretne az érintett területen megvalósítani.

Amennyiben a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a területet, az előterjesztés szerint a megyei önkormányzat megállapodást köt a mosonmagyaróvári önkormányzattal az érintett területtel kapcsolatos feladat- és hatáskörök ellátásáról, amelyek költségét a megyei önkormányzat biztosítja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.